9. fejezet

-Hozzám jönnél feleségül? - kérdezte kicsit több bátorsággal, mint amilyennel rávezetett a dologra.
-Igen-bólintottam rá. El sem hittem hogy mindez velem történik. Sohasem számítottam arra, hogy valaki ezt kérdezi tőlem.
Csodálkozva, és boldogan néztem Alexit, aki valamit a kezemnél matatott, de csak festett szőke haját láttam, amit a szél az arcába fújt.
-Ezt vedd le egy percre - kért meg, mire értetlenkedve, de levettem az ujjatlan kesztyűmet.
Alexi valami hideg fémet húzott az ujjamra. Jegygyűrű? Még egy dolog, amire sohasem számítottam volna...
Mikor lenéztem, láttam, hogy egy gyönyörű, ezüst karikagyűrű van az ujjamon.
-Megyek lottózni. Eltaláltam a méretet - vigyorgott Alexi önelégülten.
Hatalmas mosoly terült szét az arcomon, Alexi nyakába ugrottam, és megcsókoltam.
Néhány, nekem csak másodperceknek tűnő percekig voltunk így, majd sétálgatni kezdtünk.
-Mikor vettél te gyűrűt? - néztem Alexire, aki meg engem énzett. Nem hiszem, hogy mostanában látott olyan betépett krokodilra emlékeztető mosolyt, mint amilyet akkor bemutattam.
-Amíg a buszon ültünk, és bámultuk egymást, rájöttem, hogy nekünk együtt kell lennünk - mesélte, és a szeme csak úgy ragyogott. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez velem történik.
-Szeretlek - mondtam az elmúlt fél órában már vagy századjára, és ismét megcsókoltam.
Egy ideig csendben sétáltunk, és hol a tengert, meg a sirályokat, hol a rohanó emberekkel teli várost, vagy egymást néztük.
Tudtam hogy életem egyik legboldogabb napját élem meg.
Lehetetlennek tűnt, hogy valaha is szomorú legyek, akár csak egy pillanatra is. Én vagyk a világ legboldogabb embere, ez kétségtelen - gondoltam, és tényleg úgy is éreztem.
Átöleltem Alexit, és megpusziltam a nyakát.
Folytattam volna, de az az átkozott telefon megszólalt. Miért nem tudnak pár órára elfelejteni?! Miért mindig a jó pillanatokat kell tönkretenniük?!
Ha valamelyik menedzser az, kinyírom, ha pedig más, akkor megelégszem azzal, hogy elküldöm a picsába - fogadkoztam, elhúzódtam Alexitől, és kelletlenül elővettem a mobilomat.
A kijelzőn Shadow képe volt. Mit akarhat ilyenkor?
-Hey. Mi a baj? - Kérdeztem, és kihangosítottam, mert a hullámok morajától nem hallottam volna, amit mond.
-Hey. Akárhol is vagy, igyekezz vissza, jó? Véletlenül a szobádba nyitottam be, és... Ezt így nem tudom elmondani. Siess, a szobád előtt találkozunk - hadarta idegesen, mire én is ideges lettem. Egyszer vagyok távol,  franc egye meg...
-Fél órán belül ott vagyunk - Ígértem, és Alexivel a taxihoz mentünk. Alexi a hátamat simogatta, hogy megnyugtasson, de nem nagyon sikerült. Ha valaki hozzáért a gitáromhoz, megölöm... Más pedig nincs ott, ami számomra értékes lenne, és ezt Shadow is tudja. Vagyis biztos, hogy valami a gitárommal történt... - idegesítettem magam tovább.

Bár a sofőr elég gyorsan hajtott, majdnem háromnegyed óra eltelt, mire visszaértünk a szállodába.
A harmadik emeleten, a 18-as ajtó előtt volt Shadow. Egyik lábáról a másikra állt, fejét lehajtotta, így csak hosszú, barna haját láttam. Egy "hey"-t mondtam Neki, és tovább is rohantam, a szobám ajtaja előtt azonban megálltam, vettem egy mély levegőt, és elszántam magam.
Lendületesen benyitottam a szobámba, de hamar megtorpantam.

-