23. fejezet

Egy héttel a Barbaránál tett látogatásom után, a próba szünetében megnéztem, hogy nem-e keresett valaki.
Meglepetésemre, a nem fogadott hívások között volt egy, ami Barbarától jött. Először úgy gonodltam, nem hívom fel, de aztán győzött a kíváncsiságom.
Alexi kíváncsi és rosszalló tekintetével kísérve, megnyomtam a hívás gombot.
-Szevasz-szólt bele. Még mindig kirázott a hideg a hangjától.
-Heló. Miért kerestél?-Sürgettem. Nem akartam az egész szünetemet Barbarával csevegve eltölteni.
-Két óra múlva ráérsz? Mert szeretnék személyesen beszélni veled.
-Ráérek. Nálad találkozunk, vagy hol? Alexi jöhet?
-Akkor jó. Nálam. Más ne hallja, amit mondok. Magánjellegű. De azért az az Alexi jöhet -hallottam, hogy mosolyog. Meglepett a kedvessége. Most nyoma sincs az undokságnak, helyét kíváncsiság, kedvesség, és némi fájdalom vette át.
-Jól van. Ott leszünk. Szia-bontottam a vonalat.
-Két óra múlva találkozó Barbarával. Te is jöhetsz-meséltem Alexinek, aki bólintott.
-Két hét múlva megjelenik a Second Heartbeat - rohant oda hozzánk Shadow. - A könyv hátuljára ma kell beadni a szöveget, megírod? Utána már mehet is a nyomdába - hadarta. Tetszett, hogy olyan lelkes.
-Persze - elővettem egy lapot, és elkezdtem írni. Leírtam négy ajánlót, a választást pedig Shadowra bíztam. Titkor örültem neki, hogy én írhattam meg ezt az ajánlót. A Second Heartbeat a kedvenc történetem. Bár, amiket Shadow ír, az mind valamiért kedvenccé válik...
Rögtön azután, hogy odaadtam shadownak a papírt, amire az ajánlókat írtam, kezdődött a próba.
A számok már nagyon jól mentek, igaz, sokat is gyakoroltuk őket. De legalább már nem kell olyan sokat gyakorolnunk. Nem, mintha olyan sok időnk lett volna a gyakorlásra: holnap még próbálunk, aztán megyünk Németországba, ahol, két nap múlva, megkezdjük a turnét.
A koncertek gonodlatára, jóleső melegség töltött el.
Mint mindig, most is túl haamt véget ért a próba. Ami azt jelentette, hogy a koncertsorozat előtti utolsó próbánk ért véget. Szerencsére, háromszor is végigjátszottuk a számokat, amiket majd a konceerteken fogunk játszani, és mind hibátlanul ment. A meglepetésünk, hogy néhány szám erejéig Shadow és Mark is feljön a színpadra, a kedvenc részem.
Az a terv,hogy öt számot játszanak majd a Bodommal. Öt olyan számot, ami imndkét bandáhoy illik, és a közös koncertekre való készülés közben született.
A próba után elköszöntünk egymástól, és megvártuk, amíg Shadow elindul a kiadójához, majd Alexivel egy étterembe mentünk vacsorázni.
Néhány újságírót lerázva, és kissé sietve, de egy óra alatt végeztünk is. Kicsit idegesen, és, részemről legalábbis, Barbarához indultunk.
A házáig vezető utat néma csendben tettük meg. Alexi a zenék között válogatott, hogy leplezze idegességét,én pedig az útra szegeztem a szememet, és megpróbáltam kitalálni, most hogy fog viselkedni Barbara. Barátságos lesz? Vagy nem? És milyen személyes dolgot akar nekem mondani? Jól van, vagy rosszul?
Kis idő múlva, megérkeztünk Barbara házához.
Amint kiszálltunk, Alexi védelmezőn átkarolta a derekamat. Az ajtóban megjelent Barbara.
Először. Azt hittem, káprázik a szemem. A volt sógornőm levette a fekete ruhákat, és helyette középszürke farmert és vörös pulóvert vett fel. A vérvörös rúzst is elhagyta, helyette most egy, természetes árnyalatú rózsaszín cuccot használt, vékonyabb alapoyó réteget vitt fel, és a szemét enyhe, szintén természetes barnára festette. Szerény, ám mégis nőies ékszereket vett fel, ami egy arany, B betűs nyakláncból, egy sok medálos karkötőből, és egy pár vörös pont fülbevalóból állt. Rájöttem, hogy mi ennek a változásnak az oka: Barbara most a sikeres újságíró személyisége jött előtérbe. Ha nem tudnám, mire képes, még szimpatikus is lehetne. De csak lehetne.
Kibújtam Alexi öleléséből, és megfogtam a kezét,és reméltem, hogy ez a kis gesztus nem dühíti fel azt a nőszemélyt.
Lopva Alexire néztem, és kék szemeiben tömény aggodalmat láttam. Kicsit megszorítottam a kezét, hogy megnyugtassam.
Nem ideges, hanem kíváncsi voltam. Vártam, hogy mi sül ki ebből.
 Barbara csendben bekísért minket, és a kanapé felé intett, hogy üljünk le. Csendben helyet foglaltunk, és Barbara kiment.
-Mint egy múzeum- súgta Alexi, mikor körbe nézett. - Mintha minden napjáról készített volna egy fényképet, amit aztán kitett...
Többet nem tudott mondani, mert a Barbara lépteit jelző éles kopogás közeledett. Kisvártatva megjelent Barbara, és hozott egy-egy pohár kólát.
-Mindjárt jövök-mondta mosolyogva, és kiviharzott.
Fél percen belül, már vissza is tért, kezében egy köteg képpel. A fotókat a kezembe nyomta, és leült velem szmeben. Hitetlenkedve bámultuk a képeket, amiket elloptak tőlem.
-Barbeenak van egy olyan szokása, hogy amit aznap tett, leír a naplójába, amit később elolvasok. Onnan tudtam meg, hogy ezek-intett állával a képek felé- tőled vannak. Úgy gondolom ezek téged illetnek...-Hallgatott el, mikor látta, hogy a képeket két kupacba rendezem.
Amelyiken Daniellel vagyok, és, amelyiken csak Daniel van. Amiken csak a bátyám szerepel, odaadtam Barbarábak. Köszönetképpen át akart ölelni, de elhúzódtam, mielőtt még hozzám érhetett volna. Nem haverkodunk.
-És, mi történt veled az elmúlt pár évben? -Kérdeztem csak úgy, hogy ne legyen csend. Barbara elmosolyodott:
-Daniel halála után egy ideig küzdöttem az előítéletekkel, de egy éve úgy döntöttem, ide költözöm. És nem is bántam meg. Itt elkezdtem újságíróként dolgozni, és azt hiszem, elmondhatom, hogy elég sikeres lettem. Úgy, ahogy, még az életemet is újrakezdhetem. Persze, itt is vannak dolgok, amik Barbeet hozzák elő, de az elmúlt hétben nem történt ilyen. Elmentem a dokimhoz, és kiírattam egy erős nyugtatót- magyarázta. - Jövő hét ilyenkor, pedig megyek ki Pakisztánba haditudósítani - sorolta félig lelkesen, félig büszkén.-És te, mire jutottál az elmúlt években?-Kérdezett vissza.
-Kiköltöztem, aztán alkalmi munkákat vállaltam, amíg agy kiadónál el nem kezdtem borítókat tervezni, meg könyveket fordítani. Decemberben beléptem a Bodomba gitározni - Barba bólogatott, hogy a sztori ezen részét tudja, így ezt átugrottam -, és Alexi el is jegyzett - mutattam fel büszkén összefont ujjainkat, melyen ott csillogott az eljegyzési gyűrű. Mi pedig turnéra indulunk - újságoltam.
-Gratulálok. Legalább a te életed is jól alakult - mosolygott, és láttam, hogy komolyan is gondolja, amit mond. - Remélem a turnétok jól sikerül majd. Ja, amit majdnem elfelejtettem... A nyugtató hat, vagyis most már békén hagylak titeket. És bocsánat mindenért-sütötte le a szemét. Vagy jó színész, vagy komolyan gondolja.
-Semmi baj. De mi lassan induljunk, mert még van egy kis elintézni valónk-álltunk fel.
-Jó, persze, köszönöm, hogy eljöttetek-állt fel ő is. A kezeit tördelte : - miután visszajöttünk... Nem jönnél át egy kicsit beszélgetni? Nem mostanában beszélgettem valakivel ilyen jól...
-Persze-egyeztem bele, mielőtt még rájöttem volna, mit is mondok. - Mi most már tényleg megyünk. Minden jót. Szia - indultunk az ajtó felé.
-Oké. Köszönöm. Nektek is minden jót, sziasztok - köszönt el. Sietve távoztunk, mintha a talpunk alatt égne a talaj, és beültünk autóba.
-Ezt rohadtul nem értem- dobtam hátra a képeket a hátsó ülésre. - Ellopja, csak azért, hogy visszaadja? És még haverkodik is? Ennek semmi értelme! - Füstölögtem.
 -Tényleg elég furcsa ember. De szerintem ne menj el arra a találkozóra. Most kedves volt, de akkor ki tudja, milyen lesz? Nekem legalábbis nagyon rossz előérzetem van-keltette életre a benne élő vészmadarat. A karjára tettem a kezem.
-Most sem történt semmi. Akkor sem fog-jelentettem ki mosolyogva. Örültem, hogy azt mondta, hogy abbahagyta a zaklatást. A jövő egész jónak ígérkezik: lesz zene, barátok, szerelem, írás, és nekem ennyi elég is. Valójában ez több, mint amennyire valaha is vágytam. Minek kéne egy idióta miatt aggódnom, mint Alexinek?
-De nem ám-parkolt be Alexi. Kiszálltunk, és mélyet szippantottam a meleg délutáni levegőbe, melyet a por és a kipufogógáz sajátos keveréke csak még jobbá tett. Imádom a délutánt, a naplementét meg különösen. Nem a hollywoodi nyáladzások miatt, hanem mert ez a napszak a hamarosan beköszöntő véget, és a rejtélyes újrakezdést jelenti számomra.
-Na látod, ezt én is így gondolom. Semmi sem fog történni, csak te rémüldözöl ok nélkül-mondtam, miután kinyitottam az ajtót, és beértünk a lakásomba, ami már közösnek számított.
-Nem is fog megtörténni, mert el sem mész-szögezte le Alexi. Bementünk a hálószobába, és lefeküdtünk az ágyra. Nem voltam álmos, csak lusta voltam ülni.
-De, elmegyek-könyököltem fel, és az arcom csak pár centire volt Alexiétől. Éreztem, ahogy kifújja a levegőt.
-Nem engedlek el-közölte félig játékosan, félig komolyan. Nem akartam komoly lenni. Játszani akarok. Már voltam komoly elégszer...
-Akkor elszököm-nevettem.
-Az ágyhoz kötözlek.
-Azt már nem!-Közelebb hajoltam hozzá. Túl közel...-Vond vissza-suttogtam két levegővétel között. Alexi halkan nevetve a matrachoz nyomott, és csókolgatni kezdett:
-Eszem ágában sincs-morogta, és elkezdte lehámozni rólam a reggel folyamán gondosan kiválasztott ruháim.
Valamiért egyáltalán nem ellenkeztem.

***

Három és fél hónappal később, már csak a Helsinkiben megtartandó zárókoncert volt hátra. A foREVer kezdett befutni, már az első lemezre való számokat is összeválogattuk, még egyszer átnyálaztuk, és tökéletesnek nyilvánítottuk az anyagot, ami immár felvételre kész volt.
Visszatért Timo - aki eddig Amerikában dolgozott, mint producer - és így már a megszokott, összeszokott felállásban zenélhetett a foREVer.
Alexi már nekiállt az új dalok megírásának, de a turné miatt, még nem tudott rá elég időt és energiát fordítani.
Még mindig nagyon boldogok voltunk Alexivel, de az utóbbi időben ismét előtérbe került az aggodalom. Ki más aggódik már megint, mint Alexi... Folyton orvoshoz aakr küldeni, csak azért, mert néha megszédülök, vagy mert az elmúlt három hétben szinte állandóan hányingerem van, különösen reggel...
-Végig tudod csinálni a koncertet? Ne hívjunk mást? Jól vagy?- Kérdezősködött Jonathan. Utálom, hogy mindenki aggódik. Mintha olyan gyenge lennék, aki már semmit sem tudna megcsinálni, és mégis, mindent meg akarna tenni egy nap leforgása alatt. Miért van ez? Nem lehet megérteni, hogy csak fáradt vagyok?!
-Jól vagyok-mosolyogtam rá, és nagyjából igazat is mondtam. Csak a gyomrom forgott a menedzser mázsányi parfümjétől.-Végig bírom csinálni, ne aggódj-vettem a gitáromat a kezembe, és pengetni kezdtem, először ujj erősítőket, majd mindenféle szólókat játszottam.
Az adrenalin, a boldogság, a szeretet, a szerelem, és a várakozás kellemes keveréke töltött el.
Már alig vártam, hogy a közönség elé léphessek.
Ahogy az Alexi által beígért esküvőt is, ami szervezésének már holnap neki is állunk.
Ismét egy hányinger - szédülés kellemetlen párosításából álló érzés öntött el. ELEGEM VAN EBBŐL - gondoltam, abbahagytam a pengetést, és félre vonultam telefonálni. Dr. Hella Burtont, a háziorvost hívtam.