25. fejezet

"Két hónappal azután, hogy megtudtuk, gyerekünk lesz, már a negyedik hónap végén jártam. Az esküvőig már csak két nap volt hátra, de még nem volt minden teljesen kész.
Leültem az ágyra, kezemben a legújabb, az ultrahangon kapott képpel. Elővettem a baba albumát, melyen még csak a Laiho név állt. Kinyitottam, hogy beleragasszam az újabb képet, de a mozdulat közepén megálltam. A lábamra a nyitott albumból egy félbe hajtott papírlap esett. Egy üzenet.
Remegő kézzel vettem a kezembe a lapot, és kinyitottam... Nem hittem a szememnek. Ilyen nincs!
-Ő már nem fog megszületni-olvastam remegő hangon.
-Mi?!-Ejtette le a füzetemet Alexi. Fölém hajolt, hogy elolvassa a szöveget.
-Ezt nem hiszem el! Rohadt ribanc!-Dühöngött. Felugrott, és elővette a kocsikulcsot.-Megyek. Először a rendőrségre, aztán meg ehhez a némberhez.-Jelentette ki az idegességtől és a dühtől remegve. Még sosem láttam ilyen dühösnek.
-Nem. Te mész szépen rendezni a ruhád meg azt a beszéd fazont. Egy óra múlva itt találkozunk.-Alexi rémületét látva, hozzátettem: -Shadow majd elkísér.
Elővettem a telefonomat és írtam egy "HEY. ELJÖSSZ VELEM BARBARÁHOZ? ALEXI EL AKAR JÖNNI, DE DOLGA VAN" SMSt Shadownak. Fél perc múlva, már meg is érkezett a válasz: "PERSZE. TÍZ PERC ÉS OTT IS VAGYOK."
Miután megmutattam az üzenetet Alexinek, készülődni kezdtem.
A Mercedesem kulcsait a szebembe süllyesztettem, és tornacipőt vettem fel. A hosszú oldalláncaimat levettem, mert nem volt kedvem hozzá. A sminket most is kihagytam, hogy mostanában mindig.
Alexi aggódva figyelt.
-Nyugodj már meg-csókoltam meg.-Nem fgo történni semmi. Csak megyek, váltok vele pár szót, aztán már lépek is. Csak pár perc, és kész. De te mégis tiszta ideg vagy-állapítottam meg mosolyogva, de legbelül már én is tiszta ideg voltam. De ezt inkább eltitkoltam. Megdörzsöltem Alexi hátát, de még ettől sem nyugodt meg.
Csengettek.
Még egyszer megöleltem Alexit.
-Csak nyugi. Szervezd meg azt a dumálós csávót, meg amit felveszel, és utána találkozunk. Amint végzel, találkozni fogunk. Nem lesz semmi baj, ne aggódj-suttogtam, és szájon pusziltam. Még mindig feszült volt.-Szeretlek. Nemsokára találkozunk.
-Jó. De vigyázz magadra is, és a picire is-tette a kezét a szokottnál egy kicst már nagyobb hasamra.-Szereltek-csókolt meg.-Siess-nyomott még egy puszit a számra.
Rámosolyogtam, és az ajtó felé indultam. Mosollyal az arcomon intettem, mielőtt magam mögött hagytam a lakásunkat.
-Hey-köszöntött Shadow.-Mi újság?-Nézte az arcomat, amiből már évek óta könnyedén tudott olvasni. Tudtam, hogy látja rajtam a félelmet és az aggodalmat.
Végre, elmondhatom valakinek.
-Hey. A baba albumában találtam egy újabb üzenetet-indultam a life felé. Az utíbbi időben már egyáltalán nem lépcsőztem.-Annyi állt benne, hogy ő már nem fog megszületni-megcsuklott a hangom.-De ennek semmi értelme. Meg fog születni-bizonygattam, leginkább magamnak. Ahogy távolodtam Alexitől úgy lettem egyre idegesebb.
Eszembe jutott, hogy talán vissza kellene mennem a lakásunkba, de aztán rájöttem, hogy van, amit meg kell tennünk, akármennyire is irtózunk tőle. Nekem ezt kell tennem.
-Ez egy idióta-állapította meg Shad. Bólogattam.
Kinyitottam a Mercedest, és beültem az anyósülésre, mert Shad jelezte, hogy szeretne vezetni.
-De nem érdekel, mit pofázik. Nem is tudom, mit foglalkozom vele. Holnapután lesz az esküvőm-mosolyogtam boldogan.-Már alig várom, hogy meglásson Alexi abban a kék ruhában. Kíváncsi vagyok, milyen képet vág majd-utaltam a menyasszonyi öltözékemre, ami enyhekék, pántos, combközépig felsliccelt, és kissé eltakarja a hasamat.
-Le fog esni az emberek álla. Még sosem láttak téged ilyen világos öltözékben-vette át a hangulatomat. Shad.
-Ez nem is igaz. Amúgy a kék még mindig jobb, mint a szabvány fehér fodros rémálom. Az túl világos és hivatalos...-Hallgattam el. Amíg Barbara házához értünk, meg sem szólaltunk. Mint aki hazamegy, úgy mentünk be a hárpia házába. Odabent rossz, fenyegető érzés kerített hatalmába.
 -Végre idetévedtél.-Hallottam Barbara gonosz hangját. Az egyik szobából jött át a nappaliba. Vörös rúzsán és barna haján kívül minden fekete volt rajta. A szemét kisírta, a sminkje elkenődött. Azt tudtam, hogy a haditudósítás megviseli az embert, de hogy ennyire...?
-Mi az, hogy ő már nem fog megszületni?-Tévedt a kezem a hasamra. Már kissé remegtem az idegességtől. El kéne mennem, tudom, de választ akarok, és azt, hogy a kicsi normális körülmények között élhessen. A normálisba pedig nem tartozik bele a skizofrén zaklató.
-Látom, nehezen megy a szövegértés. Ez azt jelenti, hogy hamarosan elpatkoltok. Ideje lenne már, nem gondlodod?-Kérdezte negédes mosollyal, amitől a hideg futkározott a hátamon.
-Nem lenne ideje.
-Kussolj! Én beszélek! Így is már túl sokat elértél, többet, mint amennyit egy gyilkos elérhet.-Szónokolta.
-Szóval erről van szó? Féltékeny vagy rám?-Hüledeztem. Emiatt lenne minden baj?
-Amikor ide jöttem, csak pár telefonomba került, hogy kiderítsem, hol laksz és mivel foglalkozol. Egy délután elloptam fél órára a kulcsaidat, és az összeset lemásoltattam, majd az eredetit visszavittem a helyére. Onnantól már szabad bejárásom volt a házadba, ami nem is olyan rosszul néz ki. Aztán megpróbáltam kikezdeni a hírnevedet, de nem sikerült. A kapcsolatotok is nagyon erős, így azzal sem tudtam mit kezdeni. Erős vagy, de nem eléggé.
-Mire jó ez? Ha kell, mindent abbahagyok, elválok Alexitől, mindent visszacsinálok-mondtam, de nem gondoltam komolyan.
-Fogd be!-Csattant valami az arcomon. Még fel sem fogtam, hogy Barbara pofon vágott, mikor már el is tűnt a szemem elől.
Shadow elrángatta tőlem, és fellökte, majd kamatostul visszaadta a kölcsönt.
Mire el tudtam rángatni, már vérzett Barbara orra.
-Nyugi-nyugtatgattam.
-Nincs nyugi! Ez a rohadék megütött téged!-Dühöngött.
-Hagyd. Nem ér annyit.
-Az igaz. Menjünk-lépett oda az éppen feltápászkodó Barbarához, hogy még egyet lekeverjen neki, majd karon ragadott, és kiráncigált.
Sietve ültünk be az autóba, és Shadow már indított is.
-Jól vagy?-Kérdezte.
-Persze. Te?
-Fogjuk rá. Nem hiszem el, hogy mikre képes ez a ribanc... Na ne, még ez is... Ilyen nincs!-Csapott a műszerfalra, amin a tank telítettségét jelző mutató piroslott. Fogyóban volt a benzinünk. Vészesen fogyóban.
-Jól van, úgyis szomjas vagyok-vettem észre, hogy a szám teljesen száraz.-Veszel majd nekem ásványvizet?-Néztem kiskutya szemekkel a még mindig ideges Shadowra.
-Persze-hajtott be a benzinkút hetes számú kútjához, ami előtt egy hatalmas, három méter körüli betonfal állt.
Shad gyorsan teletöltötte a tankot.
-Bejössz? - Kérdezte, miközben előszedte a pénztárcáját, hogy bemenjen és fizessen.
-Nem. Gyorsan megnyugtatom Alexit-mosolyogtam bátorítóan Barátnőmre, aki bement fizetni.
Gyorsan bepötyögtem egy "MINDEN RENDBEN, HAMAROSAN OTTHON IS LESZÜNK. SZERETLEK. VIC." smst, és elküldtem Alexinek.
Mire végeztem ezzel, már Shadow is végzett odabent. Épp kijött az üvegajtón, mikor rá néztem.
Megtorpant, és arcára a legnagyobb rémület ült ki, amit valaha láttam.
A visszapillantó tükörben, megpillantottam egy hatalmas, fekete terepjárót, ami nagy sebességgel közeledett az én kicsi Mercedesem felé, mintha észre sem vette volna.
A volán mögött Barbara ült.
Alexi most gyorsan elhajtana, jutott eszembe.
A következő pillanatban fémes csattanást hallottam. A testem az autóval együtt előre mozdult, és minden egyes porcikám fájt. A fejem a műszerfalnak csapódott, és elnyelt a sötétség.