2. fejezet

 - Szóval, nálunk az a szokás, hogy ha új bandatag érkezik, akkor leitatjuk, csak, hogy szokja a kanyarban sétálós estéket – Kezdte Jaska vigyorogva. – Ma te is átesel ezen a jó kis beavatási ceremónián. Négykor kezdünk. Telefont, életmentő készüléket, bicskát, meg valami szíverősítőt, és pénzt hozz magaddal, a többit mi intézzük – Tette hozzá. Mit akarnak ezek? Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy rengeteg piát értenek a többi szó alatt. Nem baj. Az alkohollal sosem volt gondom, főleg, ha nagyon ütős volt a szesz. Akkor, mondjuk, már semmivel sincs gondom.

 -Akkor én most ellépek haza, aztán fél óra múlva itt is leszek – Néztem az órámra, ami fél négyet mutatott. – A gitáromat itt hagyom, ha bármi bántódása esik, gondoskodok róla, hogy holnap már a temetéseteket kelljen szervezni. Érthető voltam? – Néztem rájuk szúrós szemekkel, hogy tényleg megóvják imágott hangszeremet. Janne csak röhögött rajtam:

 - Ajha, nem ám begorombulsz…

 - Menj a francba – Mentem ki a próbateremből. Bentről hangos röhögést hallottam. Komolyan, olyanok ezek, mint a gyerekek. Mindenen röhögnek. De nem baj, ilyen őrült bandába még sose voltam. – Gondoltam szórakozottan, miközben letrappoltam a lépcsőn.

Mikor leértem a nagy épület elé, akkor jöttem rá, hogy valószínűleg, gyalog kell hazáig mennem. Amivel nem is lenne semmi baj, ha a lakásom nem a város túl végében lenne.

 - Idióta! - Rúgtam bele mérgesen a járda szegélyébe, mivel csak annyit értem el, hogy a lábujjam majd’ leszakadt, annyira megfájdult.

 - Te is – Hallottam a hátam mögül Alexi hangját. Vigyorogva elém lépett, és megcsörgette a kocsikulcsot. – Elvigyelek? – Kérdezte, és a „na most mi lesz” arckifejezést öltötte fel. Az égre emeltem a szemem:

 - Ha gyalog megyek, eltévedek, ha veled megyek, meghalok. Utóbbit választom – Gondolkodtam hangosan. Alexi bólintottam, majd megkerülte a járgányt, és beült. Én is beültem, és néztem előre. A motor halkan felzümmögött.

 - Hová menjünk? – Nézett rám kíváncsian.

 - Na inkább majd én vezetek. – Cseréltünk helyet.

Több, mint tíz perccel később, leparkoltam a tíz emeletes panelház előtt, amiben lakok.

 - Na ugrás – Vettem fel Alexi modorát.

 - Miért? Én itt megvárlak – Kezdte piszkálni az autórádiót.

 - Na azt már nem. Még a végén itt lelépsz, és jól kiröhögsz a hátam mögött – csaptam be az ajtót, és kinyitottam a vezető ülés felőli ajtót. Alexi morogva, de kiszállt.

 - Csodás. Cél a felső emelet, de a lifttel ne is próbálkozz, úgysem jó. – Vigyorogtam ördögien. Amilyen lusta, hagyja, hogy a hajánál fogva húzzam fel a lépcsőn.

 - Ne már, egész délután álldogáltam! Mondom hogy megvárlak! – Kezdett heves mentegetőzésbe, amin csak jót röhögtem.

 - Nem érdekel. Feljössz, vagy széttöröm a gitárod – Fenyegetőztem. Még a végén tényleg lelép, én meg gyalogolhatok.

Miután beidomítottam a gitárost, fellépcsőztünk a tizedikre.

Amint  kinyitottam a lakásom ajtaját, Alexi berohant, és eltűnt valamerre.

Bementem a nappaliba, és egy fekete övtáskába bedobtam a pénztárcámat, öt doboz cigit, meg a kedvenc bicskámat, és a szíjat a derekamra csatoltam.

 - Hol vagy te Istenverése? – Kiabáltam el magam, mikor elkészültem.

De válasz sehonnan sem jött.

Átmentem a konyhába, lelkiekben felkészülve arra, hogy a sör, vagy rosszabb esetben a whisky – készletemet dézsmálja, se egy árva lelket sem találtam. Mivel a nappaliban sem volt, így maradt a hálószobám. Vagy, lelépett, úgy, hogy észre sem vettem.

Vettem egy mély levegőt, és a szobám felé iramodtam. A résnyire nyitott ajtón keresztül láttam, hogy Alexi az ágyamon fekszik, és a falamon lévő rajzokat és feliratokat bámulja.

 - Na azonnal takarodj kifelé az ágyamból! – Kaptam fel a vizet. Alexi annyira egijedt, hogy majdnem leesett az ágyról.

 - Ne már! Elfáradtam! – Nézett rám kisfiús szemekkel. Majdnem megenyhültem, de aztán rájöttem, hogy ha most engedek neki, akkor elveszítem a nagy nehezen összekapart kevéske kis tekintélyemet is.

 - Nem érdekel. Teszek el egy kis anyagot, és mire visszafordulok, minden úgy legyen, mint amikor átlépted a küszöböt – Kötöttem ki, és elkezdtem az ékszereim között matatni.

Kis keresgélés után megtaláltam a szétnyitható, szív alakú medálomat, ami egy hosszú láncon függött. Ilyenekbe az emberek általában a szeretteik képeit teszik be, ellentétben velem.

A kis, fehér porral telített csomagot kivettem a medálból.

 - Nincs is benne kép? – Szólalt meg mögöttem Alexi. – Nincs is kép a családodról?

 - De, van, mindjárt megmutatom – Pattintottam fel a jobb kezemen lévő koponyás pecsétgyűrűt, és belerejtettem a drogot.

Leültem a földre, és kihúztam a szekrényem legalsó polcát.

Az évek alatt összegyűlt pengetőket, és füzeteket a földre tettem. Nem egy képet kerestem, hanem egy albumot. A családomról lévő egyetlen albumot.

Az album persze a fiók túlsó sarkában volt.

 - Azta, ez kurvajó  - Tette le az egyik füzetemet Alexi. A borítóra nézve láttam, hogy azt az öt fejezetes történetemet olvasta el, amit még soha, senkinek sem mutattam meg.

 - Ezek nem nyúlka-piszka dolgok! – Dobáltam vissza a füzeteket a fiókba.

Alexi a képeimet nézegette. Egy fotónál megállt. Maga a kép tipikus karácsonyi fotó volt: Szülők hátul, gyerekek elől, és mindenki vigyorog, mint a tejbe tök. Ami szokatlan volt, az a bátyám arckifejezése, ugyanis ő mélységes utálattal, a szeme sarkából nézett rám. Eszembe jutott, hogy mielőtt ez a kép készült, nagyon össze vesztünk. Na jó, igazából csak a formánkat hoztuk. Egyikünk sem szólt a másikhoz, és kész. Ez volt minden nap.

 - Ki ez a hülye? – Mutatott Alexi az egyetlen testvéremre. Egy gyors mozdulattal kikaptam a kezéből az albumot, bedobtam a fiókba, és a gitárost, nem éppen szép szavakkal, kizavartam a lakásomból.

 - Nem tudom, mi rosszat mondtam, de bocsi – Kezdett mentegetőzni, mikor beszálltam a kocsiba. Rágyújtottam egy cigire, hogy ne legyek annyira ideges.

 - El van nézve. De kuss, mindenről, amit nálam láttál. – Szívtam bele a cigibe. A füst kellemesen végig marta a torkomat, mai most kifejezetten jól esett. – A történetekről főleg. Ha nem fogod be a szádat – Elhúztam a mutató ujjam a torkom előtt, majd beindítottam a motort.

Néhány perccel később, már a próba teremben voltunk, és vártunk, hogy a többiek bepakoljanak a kocsiba. Amint végeztek, mi is lementünk.

 - Hogy a francba fogunk beférni öten a négyszemélyes kocsiba? – Tettem fel a létfontosságú kérdést a terepjáró mellett állva.

 - Hát, vagy úgy leszünk, mint heringek a dobozba, vagy valaki fut utánunk – vonogatta a vállát Alexi. – Vagy valakit bedobunk a csomagtartóba, és ott is elvergődhet – Szállt be.

 - Engem, engem dobjatok be – Lelkesedett Janne. Alexi Jaska mellé csusszant, és pedig beültem mellé.

 - Nem, mert kiiszod az összes sört – Vágta rá Henkka. Most kivételesen ő vezetett, mert a többiek már ittak. Nem is tudtam, hogy ennyire szabály szeretők, hogy még az ittas vezetést se vállalják be. Bár, az után, hogy Roope balesetezett, ez nem is csoda.

 - Eddig hogy utaztatok öten a négyszemélyes kocsiba? – Kérdezősködtem, csak, hogy ne legyen csend.

 - Ez a menedzserünk, Jonathan Sommers egyik kocsija. Az eddigi kocsinkat Roope összetörte. A képek alapján, javíthatatlannak tűnik. És, mielőtt megkérdeznéd, Jonathan házához megyünk. Mert ott mindig, minden van. Az ilyen kis délutáni ivászatokat mnidig ott ejtjük meg, mert mire odaérünk, mindig teli a hűtő, és mindig van minden – Hadarta Janne, és teljes csend lett az autóban.

Végül egy két emeletes, külvárosi ház előtt álltunk meg.

Henkka – val hátra maradtunk, és bevittük a sörös rekeszeket, míg a többiek gyakorlatiasan bementek a házba.

Miután végeztünk, Jaska körbe vezetett, és mire visszaértünk a nappaliba, a dohányzóasztal már meg volt terítve, vagyis ki volt pakolva a pia, poharak, és a lapok is ki voltak osztva. Alexi mellé ültettek, amivel meg is leptek, mert azt hittem, hogy lesz valami szívatás.

Nem tévedtem, mikor erre számítottam. Amikor Janne az italokat töltötte, mindenkinek sört töltött, kivéve nekem. Nekem, ugyanis, valami sárga löttyöt adtak.

Janne felállt, és megköszörülte a torkát, jelezvén, hogy beszédet szeretne tartani.

 - Vedeljünk – Hangzott a hosszú szöveg, és mindenki ivott is, kivéve engem. Bizalmatlanul méricskéltem a beazonosíthatatlan, barnás folyadékot.

 - Borítsd a leander alá – Súgta Alexi, és állával a sarokban álló szobanövény felé bökött.

 - Nem, mindenképpen meg kell kóstolnia életem fő művét – Jelentette ki Janne. Belekortyoltam az italba, és majdnem kiköptem, de végül sikerült legyűrnöm.

 - Szörnyű. Idd meg – Tettem le a poharat, és egy másikba tiszta Jacket töltöttem.

Több órányi kártyázás és ivás után, már mindenki igencsak jó hangulatú volt. Az egyik szünetben Alexi kiment, és Jaska a „főnök” – mert Alexi tényleg úgy viselkedik, mint egy főnök, rendben tartja az egész bandát, - távollétét arra használta ki, hogy megint engem piszkáljon. Pontosabban, átölelt, és az egyik keze a combom belső felére került. Megpróbáltam elhúzódni, de nem sikerült, mert éppen a sarokban ültem.

 - Segítsetek már – Próbáltam odébb lökni a dobost, de az sem sikerült.

 - Jaska, hagyd már békén – Jött vissza Alexi.

 - Vigyázz innen – Hallottam Janne hangját, és a következő pillanatban valaki, gondolom, Janne, leöntötte Jaskát egy vödör hideg vízzel. A baj csak az volt, hogy Jaskára csak pár csepp ment, míg engem, telibe talált.

De végre Jaska elengedett, és elment valahová.

Úgy éreztem, hogy most erre innom kell, mert ezeket, józanul, kibírni, lehetetlenség. Felkaptam az üveget, mai, a poharamhoz hasonlóan, üres volt.

Felálltam, hogy a hűtőben keressek még egy teli üveget, de a lábam nem engedelmeskedett, a testemet nem én uraltam, a dolgok többszörösét láttam. Ilyen részeg még sosem voltam, akkor sem, mikor apám 60 egység inzulinnal átlőtte magát egy jobb világba.

Tettem még egy lépést, de ekkor a lábam végképp felmondta a szolgálatot, és elestem. Valaki az utolsó pillanatban elkapott.

 - Na jó. Most szépen elmész aludni – Hallottam Alexi hangját, és a következő pillanatban már egy sötét, az emeleten lévő szobában találtam magam.

Valamit nyomkodtam a telefonomon, majd levettem a pólómat, és az ágy felé léptem. Vagy a levegőben, vagy a saját lábamban, nem tudom, de valamiben megbotlottam, és megint estem. Most azonban valami puha dologban, megkapaszkodtam. A puha dolog Alexi pólója volt.

 - Tiszta víz a ruhád – Állapította meg.

Nem is igaz. Nem vizes a ruhám, arra csak pár csepp jutott – tiltakoztam magamban.

Még egyet léptem az ágy felé, és megint megbotlottam, de szerencsére már az ágyba estem, estünk, mert Alexit is elrántottam.

 - Ha valaki bejönne, most igencsak félre értené a dolgokat – Mormolta Alexi, és neki állt csókolgatni.

-