4. fejezet

 - Szóval, Alexi megy először, utána ti,  - mutatott végig Jonathan Janne-n, Jaska-n, Henkka-n, és rajtam, - és a Not My Funeral lesz az első szám – magyarázta már vagy tizedszerre.

 - Jó, jó, menjünk már! – Türelmetlenkedett Alexi.

 - Oké, srácok, indulás! – Lökte ki Alexit a menedzser a színpadra.

 - Victoria, mióta vagy te srác? – Kérdezte Mark, aki idő közben megérkezett, húgával, Shadow–val együtt.

Megszorítottam a pengetőt, és a nyakamba akasztottam fekete Warbeast-emet. ( kép )Ez az egyik kedvenc gitárom, már négy éve a társam. Szinte hozzám nőtt, ahogy egyszer Shad mondta.

Janne mögött, kiléptem a színpadra. Bár a délután folyamán háromszor is elpróbáltuk a számokat, és Mark tanított gitározni – ami egyenlő azzal, hogy profi vagy, mert Mark addig nem hagy nyugodni, amíg mindent a lehető legjobbnál is jobban tudsz - , most egyenesen rettegtem színpadra lépni.

Vettem egy nagy levegőt, mikor megláttam a tömeget.

Hát, hajrá, gyerekek. Jó részegek vagytok, tisztelet a kivételnek.– Gondoltam, mikor megláttam a közönséget. Volt ott minden, de leginkább őrjöngés. A tömeg nagyobbik része olyan részeg volt, hogy az, hogy álltak, valóságos csoda volt.

***

Egy óra múlva, eléggé részegesen, akarom mondani, jó kedvűen, elbúcsúztunk a közönségtől, lementünk a színpadról, és elfoglaltuk a helyünket a csak nekünk fenntartott asztalnál.

 - Ügyes voltál – puszilt arcon Alexi, a megállapodásunkról teljesen megfeledkezve, a többiek nagy értetlenségére.

 - Én nem feküdhettem vele össze, te meg már itt izé! – háborgott Jaska. A szemöldökömet összevontam. Mi folyik itt?

 - Az a helyzet, hogy Jaska meg akart szerezni egy éjjelre, és most eléggé le van törve Alexi meg miattad – magyarázta csendesen Henkka. Na, szép. Mindenki tud erről, csak én nem?

 - Jó, ne veszekedjetek miattam, ez van, és kész – Jelentettem ki, mielőtt Jaska méltatlankodni kezd. Bólintott egyet, és a sörébe bámult. Kicsit megsajnáltam, de egy picit fel is dühített, hogy meglát, aztán már egyből meg akar fektetni. Ilyen nincs…

 - Hölgyem, a barátnője megkért rá, hogy kísérjem az asztalához – jött oda egy huszonéves, igencsak részeg férfi. Kicsit elcsodálkoztam. A baráti köröm leginkább csak hímneműekből áll, az egyetlen nőnemű barátom Shadow, de Ő ide jönne…

 - Mindjárt jövök – mentem a srác után. Nem kellett sokat mennem, és megláttam, ki az a „barátnő”, aki lusta oda jönni, ha beszélni akar.  Kristen Muldeng volt az, Alexi volt barátnője. Felismertem sötét hajáról, és szeméről. Mi a fenét akar tőlem? Nem, baj, barátságos leszek, és majd kiderül. – gondoltam szórakozottan, miközben az asztal felé lépkedtem.

 - Victoria Darkness – Nyújtottam a kezem Kristen felé, aki felállt, és fogadta a kézfogásomat, de nevet nem mondott.

Egy, kettő, három… - számoltam a másodperceket, amíg Kristen fogta a kezem. Két másodperc után, Kristen végre megszólalt:

 - Mi a francnak álltál össze Alexivel? – kérdezte dühös hangon. – Tudom, hogy miattad dobott engem! – vádolt meg. Mi van ezzel? Elromlott? Miért gondol erre? Remélem, ezt csak viccből mondta.

 - Erről szó sincs – ráztam a fejem. Kristen arca elsötétült, szemeiben igencsak erős düh csillant meg.

A következő pillanatban, a mellettünk lévő asztalról lekapott egy üveget, az asztal szélén letörte a végét, és belenyomta a kezembe. A meglepettségtől meg sem tudtam mozdulni. Csak fogtam a kezét, amit el nem eresztett, és döbbenten nézem az alkaromba vájó üveget, amit hamarosan a vérem borított. Ez nem lehet igaz… Ez az ökör képes volt belevágni a kezembe?! Miért?! Mert nem tudja elhinni, hogy nem igaz az a hülyeség, mait kitalált?

Megpróbáltam elrántani a kezem, de nem engedte.

 - Mi van, megcsinálod maghadnak a bajt, aztán meglépsz – sziszegte vigyorogva Kristen. Szadista ez a csaj, az biztos.

A sebből tovább folyt a vér, és most még a kezem is lüktetni kezdett. Hirtelen, erőből téptem ki a lány kezéből a kezemet.

 - Hagyj már! – emeltem fel a hangom. Bár nem szeretek ordibálni ,most szükség volt erre. Enélkül nem értette meg. Vagy, talán még így sem – jutott eszembe, mikor dühösen markolta meg az üveget.

Csak egy másodperc volt az egész: Kristen meglendítette a kezét, amiből az üveg egyenesen felém repült, én pedig gyorsan jobb oldalra hajoltam. Az arcomat még így is érte az üveg éles széle, és éreztem, ahogy a vér most már az arcomból is folyik.

 - Hülye! – Löktem hátra a lányt. Elszakadt a cérna, nem tudtam, mit csinálok… Nekilöktem valaminek. A következő másodpercben vettem csak észre, hogy az a valami egy asztal volt. Egy üvegasztal, teli sörös és borosüvegekkel.

 - Hölgyeim, nyugodjanak meg – jött oda a tulaj. Kicsit hátrébb léptem. majd ismét előre, és megpróbáltam felsegíteni Kristent, de mikor közelítettem felé, megszólalt:

 - Takarodj innen, most azonnal… - a hangja még mindig dühös volt, de most volt benne egy nagy köteg fájdalom.

 - Figyelj, nagyon sajnálom… - kezdtem mentegetőzni. Remélem, semmi baja nem lesz.

 - Gyere, menjünk innen – húzott kifelé Alexi.

A kocsma előtt leültünk egy padra. A rendőrök elég hamar megérkeztek, biztosan a közelben lesték, mikor megy arra egy ember, akinek a vérében találnak némi alkoholt, és megbüntethetik…

Kikérdeztek, jöttek az idióta keresztkérdéseikkel, de szerencsére nem tudtak összezavarni. Nem tudták rám kenni a felelősséget, így hazaengedtek.

 - Aaron, hazaviszel – kérdeztem, de kijelentésnek hallatszott. A menedzser bólintott, és megvárta, amíg elköszönök a bandától és a bekászálódok a kocsiba. Miután beültem, egy szót se szóltunk egymáshoz.

 - Kösz – hálálkodtam, mikor Aaron kitett a panel előtt. Lassan felsétáltam a lépcsőn, bár a liftajtóról már lekerült az „Elromlott” cédula. Szükségem volt egy kis sétára.

Nem tudom, miért hitte azt Kristen, hogy miattam ejtette Alexi. Neki kéne a legjobban tudnia, hogy a hírességeknek nem nehéz új barátnőt találniuk. Olyan gyerekesen viselkedett… És én is. Miért nem figyeltem jobban? És ha valami baja lesz?

Holnap mindenképp meg kell látogatnom. – hoztam meg a döntést. Épp felértem a lakásom elé. Miért éppen a jobb kezemet kellett annak az idiótának megvágnia?

Kicsit bénáztam, mire ki sikerült nyitnom a lakásajtót. Végül bevetődtem, és azzal a lendülettel egyenesen a szobámba mentem. Bedobtam magam az ágyba, és néztem a plafont pár percig. Hülyeség volt odamennem… Hülyeség volt kezet fognom vele, túl közel mennem hozzá… Hülyeség volt minden. – gondoltam dühösen.

Hirtelen felugrottam, és kimentem a fürdőszobába. A tükörbe nézve majdnem felsikoltottam. Az arcomat bal oldalt egy hatalmas, nyolc centi körüli heg borította, meg a vérem. A karomon a vágás körülbelül tizenöt centi lehetett, bár most már nem annyira vérzett.

 - A villám vágja meg tízszer ezt a fogyatékost – észrevételeztem, hogy a kedvenc ingem elszakadt.

Ledobtam a ruhadarabot, é elővetem a kötszereket. A kezemet gyorsan és ügyesen sikerült bekötöznöm, de az arcommal már nehezen boldogultam.

Jó pár perce bajlódtam a cuccokkal, mikor valaki csengetett.

 - Megyek – dünnyögtem, és ajtót nyitottam. Alexivel találtam szembe magam.

 - Jól vagy? – aggodalmaskodott. Bólogattam, de egy szót se szóltam.

Visszamentem a fürdőbe, Alexi pedig jött utánam, és segített leragasztani az arcomon lévő sebet.

 - Min vesztetek össze? – Kérdezte, amin majdnem elnevettem magam. Mégis, min veszhetnénk össze? Összeveszés volt ez egyáltalán? Vagy minek is minősül ez?

 - Én nem vesztem vele össze – jelentettem ki. – Odahívott, aztán elkezdte ott magyarázni hogy miattam szakítottatok, aztán… - a bal kezemmel az arcom felé intettem, mert hirtelen nem jutott eszembe a megfelelő kifejezés.

 - Értem. – bólintott. Egy szót se szóltunk.

Mit lehet ilyen esetben tenni? Engednem kéne  Kristen dedós kezdeményezésének, vagy inkább hagynom kéne az egészet a francba? Meg kéne beszélnünk a dolgokat? Biztosan. Végül is, egész jó fejnek tűnik, ki tudja, milyen, ha nyugodt. Lehet, hogy jó haverom lehetne. Sosem tudni.

 - Nemsokára bemegyek hozzá – hoztam meg a hirtelen döntést. – Jobb minél előbb megbeszélni a dolgokat, mert lehet, hogy a várakozást tétovázásnak fogja venni – érveltem, mikor Alexi hitetlenkedve nézett rám.

Nem tudott válaszolni ,mert megszólalt a telefonja.

 - Espoo-i elmegyógyintézet, tessék. – szólt bele.

 - Te hülye! Hol a picsába vagy már?! Már tíz perce próba van! Most azonnal kapd össze magad, és indulj, mert ha nem, kikaparom a szemed! – hallottam egy mérges női hangon, bár a készülék nem volt kihangosítva. Alexi eltartotta a fülétől a telefont, és miután a hang elnémult, és vége lett a hívásnak, magyarázkodni kezdett:

 - Tényleg elfelejtettem, hogy próba van a Sinergy-vel. Szóval, indulnom kellene – szomorodott el.

 - Jól van. De… Hol az autód? – tettem fel a fontos kérdést. Ha próbájuk van, akkor mindenképp ott kell lennie.

 - Jonathan házánál – vette elő a telefonját.

 - Jó,  akkor menj az enyémmel – adtam oda a kocsi kulcsot. Alexi hálásan nézte a kezemet, meg a kulcsot.

 - Köszi – nyomott egy puszit az arcomra, és az ajtó felé indult. – Mit fogsz csinálni? – akasztotta le a kabátját a fogasról.

 - Bemegyek, meglátogatom Kristent – vágtam rá. Tényleg meg akartam tudni, mi van vele. Bár nem ismertem, nagyon féltem, hogy komolyabb baja lett.

 - Mit csinálsz? – állt meg a keze a levegőben, és rám meredt. – Te komolyan meg akarod látogatni? És mégis, mit fogsz neki mondani? – próbált a látogatás elleni érveket gyűjteni, de nem hatott meg vele. Elhatároztam magam, és kész.

 - Nyugi, majd megoldom – mosolyogtam rá biztatóan. Alexi hitetlenkedve nézett rám. Egy percig kínos csend állt be.

 - Majd ha kiértem, akkor hívlak, nyugi – ígértem.

Pár percnyi győzködés után elindultunk - én a  kórházba, Alexi a próbára.

( kép )

 -