8. fejezet

Alexi mellett ébredtem, hatalmas fejfájásra, és arra, hogy fázok, mert csak fehérnemű van rajtam.

Mivel fogalmam sem volt arról, hogy mi is történt a koncert utáni, és az ágyba kerülési idő között, megpróbáltam visszaemlékezni.

Alexi arcát néztem. Még aludt, és álmában mosolygott. Egy kicsit én is elmosolyodtam, és tovább bámultam.

Azután, hogy Németországba utánam jött, mintha valami láthatatlan dolog megerősödött volna. Szinte mindig együtt voltunk, és amit csak lehetett, együtt csináltunk…

Hirtelen minden bevillant: Azután, hogy visszaértünk, mindkét menedzser bealudt, a Bodom megpróbálta legyőzni Mark-ot kártyázásban, de időközben lerészegedtek, és egy ismerősükkel hazamentek, mi meg 

Alexivel véletlenül egymásra estünk, és az este többi része…

Alexi fölé hajoltam, és harapdálni kezdtem a nyakát.

- Ébresztő – súgtam a fülébe, mire kinyitotta a szemét, magához húzott, és csókolgatni kezdett.

- Szeretlek - suttogta, miközben a nyakamat és a vállamat csókolgatta.

Mindkettőnk telefonja egyszerre szólalt meg. A plafonra néztem.

- Aaron és Jonathan – mondtuk egyszerre, és nekiálltunk kiválogatni a földön szétszórt ruháinkból a 

megfelelő nadrágot, és elővenni a telefont.

- Szia, Alexi – szólt bele Jonathan. Alexire néztem, megpróbáltam nem elnevetni magam, miközben visszacseréltük a telefonjainkat.

- …még van hátra négy, amerikai koncertetek. Az elsőt valami banda miatt előrehozták, úgyhogy ma kell elindulnunk – mondta Aaron lelkesen. – Két óra múlva találkozunk a próbaterem előtt – tette le.

- Ilyen nincs – dobtam a telefont a párnára, felkeltem, és elmentem zuhanyozni.

Húsz percen belül végeztem, és gyorsan egy kék farmert és egy fekete, ujjatlan pólót, egy Rose feliratú pulóvert, meg a szokásos ékszerei et vettem fel, és már kész is voltam.

Mivel a Németországban tett látogatásom óta nem csomagoltam ki, most csak pár cuccot cseréltem ki, és a csomagolást is letudtam.

Alexi is elég hamar végzett, és a pólóinkat cserélgette össze, amíg egy üres füzetet kerestem a fiókomban. egy pillanatig megálltam.

- Mi hiányzik? – Kérdeztem Alexitől.

- Az albumod-ölelt át.

- Igaz-bólintottam. Tényleg az album hiányzott.

- Hol lehet? – Gondolkodtam hangosan.

- Nem tudom. Tegnap este Shadow-nál volt, aztán elvitted, hogy visszateszed a helyére, és azóta nem láttam – sorolta Alexi.

- Aha. Majd előkerül – reménykedtem. Az órára néztem.

- Ideje indulni – jelentettem ki, felkaptam a bőröndöm, bezártam az ajtót, és már szaladtam is az autómhoz. 

A csomagjainkat betettük a csomagtartóba, és egyből a próbaterem elé mentünk.

Amikor lent megálltunk, azt hittük, hogy mi vagyunk az elsők, de amikor bementünk a hangszerekhez, ott volt az egész banda – a foREVer is, és a Bodom is.

-Nem mentünk értetek, hogy a kicsi Alexi még időben elkészülhessen – mondta az arcán egy gonosz vigyorral Jaska.

Egy laza kézmozdulattal meglegyintettem a dobost, majd beültem Shad és Alexi  közé.

-Jonathan-nal úgy döntöttünk, hogy az amerikai koncerteken a foREVer lesz az előzenekar – Jelentette be Jonathan, amit egy kisebb ünneplés, vagyis ivászat követett.

Végre, beindulhat a foREVer is… - gondoltam, és magamban mosolyogtam, de mosolyom később az arcomra is kiült.

Mire felértünk a repülőre, már mindenki elég jókedvű volt, még a menedzserek is. Alexivel egy kicsit többet ittunk, mint a többiek, és ez meg is látszott.

Nem törődtünk azzal ,hogy bárki megláthat, simán csókolóztunk, ölelgettük egymást, és ha megkérdezték, nem tagadtuk, hogy együtt vagyunk.

A boldogág látványos bemutatását még a turnébuszon is folytattuk.

Egy látványos csók után Jonathan odajött hozzánk:

- Maradjatok - kért meg minket, mikor látta, hogy el akarunk menekülni a hegyi beszéde elől. – Figyeljetek, értem én, hogy hormon túltengésben szenvedtek, de ezt most már ideje lesz hanyagolni – mutatott Alexi kezére, ami most éppen a derekamon volt.

Persze, értettük, mire gondol, de mégis… Lázadók vagyunk, az ég szerelmére! Nehogy már eleget tegyünk valakinek azzal, hogy most mérsékeljük magunkat!

- Mostantól tartsátok a méteres távolságot Mindig ellenőrizni foglak titeket – figyelmeztetett, és visszaült a helyére.

- Börtönőr – morogta Alexi, és megpuszilta a nyakam, mire Jonathan oda jött, és elültetett engem.

Alexi az ablak mellett ült, így nem tudott utánam jönni.

Gratula. A drága Jonathannak sikerült tönkretennie az utazásomat – mérgelődtem.

Este kipihentük a próba okozta fáradtságot némi alkohollal, és készültünk a másnap esti koncertre.

A szállodai szobámban feküdtem, és a múltra gondoltam. Most, hogy boldog voltam, minden hiba veszített a súlyából, az ellenségeimmel is tudtam volna beszélgetni, és miden sokkal szebb volt, mint úgy általában. A depresszió szerencsére távol maradt, bezárkózott a szekrénybe, és egy ideig most elő sem jön. Néha vannak ilyen jó szakaszok.

Ha most három szóval kellene jellemeznem a hangulatomat, akkor azt mondanám, hogy boldog, reménnyel teli, és fáradt vagyok.

Valaki kopogott, mire majdnem szívbajt kaptam. Muszáj mindenkinek ijesztgetni?!

Lemásztam az ágyról, majd az ajtóhoz rohantam, és feltéptem az ajtót, mert sejtettem, hogy Alexi áll mögötte.

Szerencsére igazam lett.

Meglepett, hogy Alexi kabátban, sapkában, és magas szárú bakancsban állt előttem, mintha készülne valahová.

- Vic, eljössz velem? – Nézett rám nagy, ragyogó, kék szemekkel, aminek nem tudtam ellen állni. - Jó, de hova? – Kíváncsiskodtam.

-Majd meglátod. Vegyél kabátot, és már indulunk is – mondta izgatottan, bejött, és a falnak dőlve nézte, hogyan veszem fel a térdig érő csizmámat, az ujjatlan kesztyűmet, és a bőrkabátomat.

Miután végre összeszedtem magam, lementünk, a szálloda halljába, majd onnan ki New York nyüzsgő utcáira.

Alexi egy, már ott álló taxiba ültetett be.

Két dolog tűnt fel: az egyik az volt, hogy Alexi a taxisnak nem mondott címet, de a sofőr mégis tudta, hova kell mennie, a másik ,hogy Alexi egyre izgatottabb lett, és valamit félpercenként kutatott a zsebeiben, mintha folyton ellenőrizgetné, hogy megvan-e még az a valami.

Alexi hátra dőlt, én pedig a fejem a vállára döntöttem, és a szemem sarkából figyeltem, hogy Alexi hogy nézelődik.

Már meguntam az autózást, és majdnem elaludtam, mikor a megálltunk egy tengerparton.

Nem értettem, miért kellett ide jönnünk, ahogy azt sem, hogy miért szálltunk ki és kezdtünk el sétálni.

- Hogy tetszik a turné? – Kérdezte Alexi kissé idegesen.

- Egész jó – Karoltam át a derekát. – Eddig ez az egyik kedvenc részem, csak kicsit kimerítő. Neked? – Kérdeztem vissza.

- Nekem is az egyik kedvenc részem. Imádom, hogy mikor a színpadon vagyunk, a közönség mennyire megőrül, és hogy átjön az a rengeteg energia, a szeretet, minden… - nézett a tenger felé.

Pár percig csak sétáltunk, Alexi a gondolataiba merült, én pedig csak sétáltam mellette, és élveztem az enyhe szellőt, mi a tenger sós vizének a szagát hozta felénk. Kissé már hatott a pia, de nem annyira, hogy hiperaktív legyek tőle, csak a hangulatom ingadozott. Az egyik pillanatban még teljesen fel vagyok pörögve, a másikban pedig csak néztem magam elé, és nem is tudtam, mi folyik körülöttem.

Alexi hirtelen rám nézett:

- Te, lehet egy kérdésem? – már remegett a hangja az idegességtől.

- Már megvolt, de lehet még egy – kezdtem el hülyülni, csak, hhgy oldjam a feszültségét.

Alexi megfogta a kezemet, és a szemembe nézett, a másik kezével a zsebébe nyúlt, elővett valamit, és vett egy mély levegőt.

-