20. fejezet

-Ez őrült-állapította meg Shadow. Bólintottam, míg Barátnőm a telefonját nyomogatta.
-Nem írta Jonathan, mi a baj?-Kérdezősködtem. Shad ördögien vigyorgott:
-Az nem egy normális SMS volt,hanem egy program,ami tizenöt perc után úgy tesz,mintha üzeneted érkezett volna,így megléphetsz-magyarázta.
-Király vagy-pacsiztunk nevetve.
-Az félelmetes volt,mikor nekiállt mutogatni a hegeit.Most gondolj bele,ott ülsz egy szobában egy őrült skizofrénnel,aki igencsak büszkén újságolja hogy ki akarta nyírni magát,és még a hegeit is mutogatja mellé...-Rázta meg a fejét Shadow.
-Tudom.De ezt ne említsük meg Alexi előtt,jó?Még el kell jönnöm párszor ide,hogy beszéljek ezzel az idiótával.Bár,nem tudom eldönteni,hogy most barátságos volt-e, vagy ellenséges.Mondjuk eleinte ellenséges volt,de amint hagytam beszélni,egyből kedvesebb lett...Szerintem néhány részletet ha kihagyunk,senkit sem idegesítünk fel-kacsintottam Shadowra,aki rosszalló pillantással,ám mégis beleegyezett.Tudtam,hogy ha más kérné erre,nem tenné meg.
-Jól van.Ha a mogorvaságot meg a hegeket kihagyjuk,akkor egész elfogadható történettel állunk elő.-Bólintott elgondolkodva.
-Köszönöm.Nem sokan tennék meg ezt-mosolyodtam el hálásan.
-De az a nem sok szeretettel teszi-jelentette ki.
Sikerült beparkolnom Alexi Pontiac-ja mellé,és hamar az interjú és a fotózás helyszíne felé vettük az irányt.
Út közben találgattunk,mi lehet odabent.
-Sziasztok.Menjetek csak be,most kezdődik a vallatás-fogadott minket,Jonathan. Bólintottunk, és sietve bementünk.
Odabent néhány unott kamerás,jó néhány kamera,egy nyakig kivarrt huszonéves srác-az újságíró-, Mark, és a Bodom tagok fogadtak minket.
Mindenkit sorra üdvözöltünk-volt,akit kézfogással,másokat pacsival köszöntöttünk.Alexit hagytam legutoljára.Miután szájon csókoltam,egy pillanatra megölelt,és megkérdezte,hogy jól vagyok-e.
-Persze.Ezután-intettem a fejemmel a firkász felé,miközben helyet foglaltam Shad és Alexi között-majd mesélek-ígértem.
-Úgy alakult,hogy egy közös interjút is készítenek veletek,a fő témának a híreket-siklott a tekintete Alexire és rám-a foREVer-t,és a jellemeket jelölték meg-magyarázta Aaron,majd intett a firkásznak,hogy kezdheti a faggatózást.
-A mai műsorban hazánk egyik leghíresebb rockzenekarával,a Children Of Bodommal, és a kevésbé ismert foREVerrel ismerkedünk meg-kezdte a csávó. Hátra dőltem,és figyeltem,hogy mit hoz ki ebből,tesz-e bele valami személyes dolgot,gondolatot,vagy csak olyan szabvány intejú lesz,amit jobb gyorsan lezavarni.A szeme sarkából a többieket néztem,akik szintén az újságírót nézték.Az összes kamerát a fickóra irányították.De utálom a kamerákat...Biztos a netre teszik majd fel ezt a vackot...
-Sziasztok, Mikko Rönkä - ugrott fel,és fogott velünk kezet a hiéna, Mikko. Miután visszaült a helyére, belevágott:
-Azzal kezdeném,hogy a közelmúltban az a hír jelent meg,hogy Alexi, a Bodom énekese,és Victoria,az ideiglenes gitáros,eljegyezték egymást.Ez igaz!
-Igaz-vigyorgott Alexi szélesen.Nekem sem kellett erőltetnem a mosolyt-mióta megláttam Alexit,olyan vagyok, mint a tejbe tök.
-Gratulálok-mondta,mire két "kösz"-t kapott.
-Azt mondják,hogy Victoria azért kerülhetett be a Bodomba,mert már korábban kapcsolatban volt Alexivel.
-Ez hazugság-jelentettem ki.
-Valójában Jonathan és Aaron,a két menedzser ismerte egymást korábbról,és így került be Vic a bandába-magyarázta Henkka.
-Éz vagy két nappal később már kezdtek egymásra találni,azóta meg minden egyes percet egymás szájában töltenek-szúrta közbe Jaska.
-Nem is igaz.Nem minden percet töltünk egymás szájában. Szoktunk gitározni is-ellenkezett Alexi nevetve.
-Azt pedig, hogy mit csináltok még,inkább hagyjuk.Biztosan vannak kiskorúak is,akik ezt nézik-replikázott Jaska. Mikko felvont szemöldökkel, mosolyogva nézett minket.
-Oké,értjük,mi a helyzet-szólalt meg.-Még előttetek áll egy turné.hogy készültök erre a koncertsorozatra?
-Úgy készülünk,hogy nem készülünk.A Bodom idén húsz éves,és ez idő alatt hét stúdióalbumot adtunk ki,amiket aztán tisztességesen meg is turnéztattunk.A koncertek pedig a zenélés sava-borsa.Amikor kiállsz a közönség elé,és játszani kezdesz,az valami leírhatatlan érzés.Arra a szeretetre és energiára,amit ott kapunk,lehetetlen felkészülni.Ahogy a váratlan helyzetekre is,mert azok is mindig akadnak.Persze naponta próbálunk,meg minden-magyarázta Alexi lelkesen.
-Értem-bólintott Mikko.