3. fejezet

Másnap reggel elképesztő fejfájásra ébredtem. Az első dolog, mait észre vettem, az az volt, hogy csak fehérnemű volt rajtam, és Alexi félig rajtam fekszik, egy darab ruhában.

Hirtelen nagyon megijedtem, hogy csináltam valami hülyeséget. Ezért nem szeretek inni. Az emlékezet kiesés, ilyen esetekben, nagyon idegesítő tud lenni.

Óvatosan, nehogy felébresszem, kibújtam Alexi alól, és a földön heverő ruhák közül kiválogattam a saját rongyaimat. Nagyszerű. A pólóm tiszta víz.

Mivel nem akartam Alexi pólóját felvenni, a sajátomat a kezembe fogva lelopakodtam az emeletről, bementem a földszinti fürdőbe, megmostam az arcom, a rongyomat a mosógépre tettem, és a szekrényből kivettem egy Guns N’ Roses logó ruhadarabot, mait magamra rángattam.

Egy pillanatig füleltem, hogy meghalljam, ha valaki lejön a lépcsőn, de mikor semmit sem hallottam, kisurrantam a fürdőből, átmentem a nappaliba, ahol a kártya lapok, és a sörös dobozok szanaszét dobálva hevertek.

A pulóveremet az asztal alatt találtam meg.

Sietve felvettem, majd a bőrkabátomat is magamra kanyarítottam, és végül elhagytam a házat.

Majdnem fél óráig sétáltam, mire hazaértem.

A hideg levegőtől némiképp kitisztult fejjel lépcsőztem fel a legfelső emeletre. A lakásomba úgy estem be.

Azonnal rohantam a szobámba, az első gitáromat kiszedtem a tokból, bedugtam az erősítőt, leültem a földre, és elkezdtem játszani az Estranged-et.

Mire a szám végére értem, teljesen elfogott a harag. Haragudtam magamra, mert voltam akkora idióta, és összefeküdtem egy olyan emberrel, akinek bizonyára csak egy egyéjszakás kaland, vagy egy haver vagyok, sőt, lehet, hogy talán még az sem. Az is lehet, hogy már felébredtek, és jót röhögnek rajtam.

Biztosan gratulálnak is Alexinek, aki „beavatta a kiscsajt” – fújtam egyet. Gratulálok magamnak. Legszívesebben megfejeltem volna az asztallapot, hátha beszakad a koponyám, és kórházba kerülök. Jobb esetben még emlékezetkiesésem is lesz. Most az kéne. Hogy teljesen elfelejtsem a tegnapi napot és a ma reggelt – gondoltam dühösen.

Semmi sem jutott eszembe, mait játszhattam volna. Igazából, csak Alexi jutott eszembe, meg az, hogy miért kell ennyit innom, miért nem tudok leszokni az alkoholról. Ha nem innék, sokkal jobb lenne minden. Nem lennének olyan esték, amik után másnap félre érthető helyzetben ébrednék. De jó is lenne…

Az agyamban elkezdtem kutakodni, hátha találok valami bizonyítékot arra, hogy ez az egész csak egy félre értés, és igazából semmi sem történt.

Csak annyira emlékeztem, hogy a délután kifaggattak, hogy van-e barátom, mit csináltam eddig, és, hogy van-e bandám. Meséltem nekik a bandámról, a Hate-ről. Elmondtam, hogy nincs, és nem is kell nekem barát. Azt hiszem, csak ennyit mondtam magamról. Eddig jó.

Aztán eszembe jutott, hogy Janne vesztett a kártyázásban, Henkka ellen, és volt egy kis testvéries pofozkodás. Fogadtam Jaska-val, aki, miután nyertem, azt hitte, hogy egy csókban fogadtunk, és mindenképp meg akarta adni a tartozását. Szerencsére Alexi megvédett. Már megint Alexi. Na jó. Mit csináltam azután? Kártyáztam. Azon kívül? Ittam. Jó sokat. És még? Ittam és kártyáztam. Aztán volt ott valami víz. Az a víz lehetett az, amitől átázott a pólóm. Ne már, hogy vizes póló verseny is volt… Aztán fel akartam állni, és onnantól totális képszakadás. Na, szép. Mindenre emlékszek, csak a lényegre nem.

Dühösen belebokszoltam az ágyam szélébe, szerencsére pont a matrac szélét találtam l, így nem sérült meg a kezem.

Mi a fészkes fenét fogok én ezeknek mondani? – Tettem fel az egyik legfontosabb kérdést, és pengetni kezdtem egy, talán nem is létező dalt.

lehet, hogy hülyeség volt lelépni. Lehet, hogy nem.

Tovább pengettem, és most csak a gitárom hangjára koncentráltam. A gitár sírt. Legszívesebben én is sírtam volna. Hogy lehetek ekkora barom? És minek rágódok ezen ennyit? Felnőtt emberek vagyunk, megesik az ilyen – próbáltam másképp állni a helyzethez.

 - Na végre, megvagy. Miért tűntél el? – Hallottam Alexi hangját a hátam mögül, mire összerezzentem. Hogy a francba került ez ide? Magától feljött az emeletre? Ajha.

 - Nem is tűntem el – próbáltam tartani a tegnapi, kissé ellenséges hangnemet. Valamiért nem nagyon akart menni. – Hogy kerültél ide? – Kérdeztem fél perc csend után.

 - Eljöttem, mert beszélnünk kell. – Mondta komoly hangnemben, és leült velem szembe, a földre.

 - Miről? Nem rontottam el a gitárod, ne aggódj – Jutott eszembe, mikor elloptam Alexi egyik gitárját, hogy megpengessem. Mik történtek még ott?

 - Nem arról akarok beszélni. Hanem arról, hogy mi történt ma hajnalban, vagy még tegnap este. – Nézett a szemembe, mire a gitáromat kezdtem el fixírozni. Ha belenézek azokba a kék szemekbe, nem tudom majd játszani az agyam. Mert, itt, most azt kell tennem.

 - Az alvásról mit lehet beszélni? – Néztem a tetoválásaimat. Alexi még mindig nézett, de annyira, hogy az már túlságosan feltűnő volt.

 - Tudod jól, hogy nem arra gondolok. Reggel egy szál alsógatyában ébredtem, és a mellettem lévő párna vizes volt. A padlón pedig ezt találtam – Nyomta a kezembe a kereszt medálos nyakláncomat. Ó a francba. Tudtam hogy valamit elfelejtettem.

 - Tudomásom szerint, csak te hordasz ilyet – jelentette ki magabiztosan. Hm. Egész jó megfigyelő.

Ami még jobban meglepett, hogy Alexi, miután a kezembe adta az ékszert, megfogta a kezemet, és nem is engedte el. Mit akar ez? Biztosan nem tisztességesek a szándékai.

 - Igen, ez az enyém – Ismertem el, és a láncot a nyakamba akasztottam, a kezemet meg a zsebembe raktam.

 - Na látod. Szóval, most mi legyen? – Vetette fel. Még mindig túl komoly volt a hangja.

 - Ma nem a szerződéssel kéne foglalkozni? – Tettem továbbra is a hülyét. Túl jó megfigyelő, és túl hamar rájött az összefüggésekre. Jobb lett volna, ha nem is veszi ezeket észre, akkor könnyebb lett volna elfelejteni ezt az egészet.

 - Nem arra gondolok. Hanem arra, hogy akkor mi legyen velünk – rázta a fejét. Nem is tudtam, hogy létezik olyan, hogy velünk. azt hittem, csak ő van, meg én.

 - Döntsd el – mentem át a konyhába, hogy vegyek elő két sört. Ezt már nem lehet szíverősítő nélkül kibírni.

Gyorsan előszedtem a hűtőből két doboz alkoholt, és mentem volna vissza, de Alexi már mögöttem állt.

 - Na jó, mit akarsz? – Komolyodtam meg hirtelen, és letettem a dobozokat, hogy ha olyat mond, akkor nyugodtan pofon vághassam, és ne féltsem a doboz tartalmát.

 Alexi egy hirtelen mozdulattal a falnak lökött, és megcsókolt. Nem ellenkeztem.

Miután elengedett, egy pillanatig csak néztük egymást, majd elnevettük magunkat.

 - Jó, akkor ezt most felejtsük is el. – Jelentettem be, mire Alexi arcáról lehervadt a vigyor.

 - Miért? – Nézett rám értetlenkedve. Nagyon sóhajtottam:

 - Mert így lesz mindenkinek a legjobb. A bandának is, meg a barátnődnek is – Hazudtam. Nekem, nem lenne jobb. Akárhogy is, megszerettem, és kész.

 - A banda elől eltitkoljuk, Kristennel pedig már szakítottam, úgyhogy, nincs kifogás – Zárta le, épp, mikor megszólalt a telefonja.

 - Akkor jó – pusziltam szájon. – Vedd fel. – utasítottam, mire felvont szemöldökkel nézett rám, de végül felvette a telefont, és kihangosította.

 - Nem tudom, hol vagytok, de azonnal gyertek vissza Jonathan házához. Az az idióta hazaért, és takarítást követel. Hozta azt az Aaront is. Kibaszott mérges mind a kettő, úgyhogy, igyekezzetek. – És elhallgatott a telefon.

 - Ajaj, Shakma begorombult – Jegyezte meg Alexi. – Akkor, banda előtt kuss mindenről, és kész – nézett rám. Bólintottam egy nagyot, és elindultunk.

Valami nem hagyott nyugodni:

 - Te, ki az a Shakma? – Kérdeztem meg, miután leértünk a földszintre.

 - Janne. De Shakmának csak akkor hívjuk, ha részeg, mert akkor eléggé ijesztő a tekintete – vigyorodott el Alexi. – Amúgy, a Skama egy, kilencvenes években készült horrorflmben volt egy őrült pávián, aki fiatalokat ölt meg. – mesélte. De jó fejek. A barátjukat egy páviánról… EGY PÁVIÁNRÓL?? nevezik el.

 - De jó fejek vagytok, esküszöm… - morogtam. A járda szegélyben majdnem eltaknyoltam.

 - Ó, tudom én azt – vigyorgott Alexi öntelten, mire meglöktem.

 - Tényleg, miért titkolod, hogy írsz? – tért vissza a tegnapi kérdésére. Csoda, hogy megjegyezte. Azt hittem, hogy reggelre még a nevemet is elfelejti.

 - Hát, az igencsak hosszú történet… - próbáltam kihúzni magam a kötelesség alól. Bár elvileg meg gyakorlatilag együtt vagyunk, nem kell neki most azonnal mindent megtudnia. Akkor, ha mindent elmesélnék neki, elveszne a másik megismerésének varázsa. Anélkül pedig ,dög unalmas minden.

 - Naa, mondd már el – nézett rám nagy szemekkel, könyörgően. Ez nem lehet igaz. Nem bírom ki, hogy ne mondjak el neki egyet s mást.

 - Hát jó, te akartad – vettem mély levegőt. Talán egy szuszra le is tudom ezt az egész vallatósdit. Majd én is kivallatom, hátha megtudok valami érdekeset. – Olyan tizennégy vagy tizenhárom voltam, de inkább tizennégy – kezdtem hadoválni, és a levegőm felét már el is pazaroltam. Na mindegy. - , amikor nekiálltam írni. Otthon, mikor megkérdezték,mit írok, azt mondtam, hogy házit. Egy idő után, amikor volt egy szabad percem, fogtam a füzetemet meg a ceruzámat és már írtam is, néha az alvási időmből is áldoztam az írásra. Mondhatni, a szenvedélyemmé lett. Egy nap, mikor befejezetem a történetet, amiben az apa öngyilkos lesz, otthon hagytam a füzetet. A bátyám meg, akire azt mondtad, hogy hülye feje van, vagy valami ilyesmi, persze megtalálta, és egyből rohant is árulkodni. Vitte a füzetemet. Anyám meg felolvasta, amit írtam. Aznap este valami kis hülyeségen, összevesztem apámmal – hadartam a cipőm orrát bámulva. Nem is tudom, min vesztünk össze. Talán azon, hogy túl gyakran használtam az idióta szót, amit apám szerint Shadow szokott, és azt hitte, hogy őt akarom utánozni. Én meg elküldtem a francba. Ekkora hülye, hogy lehettem… - Apa azt mondta, hogy azért írok ilyeneket, mert azt akarom, hogy ő is ezt csinálja. Persze ez nem volt igaz, de apám felugrott, lement a pincébe, és nem is jött fel. Másnap anya találta meg. A fakabátok szerint megivott négy liter bort, és belőtt magának hatvan egység inzulint – fejeztem be a történet ezen részét. Fél percig csendben mentünk, majd Alexi megszólalt:

 - És magadat, meg a történetedet okolod a történtekért – Állapította meg együtt érző hangon. Bólintottam egyet, mert nem voltam biztos abban, hogy ha megszólalok, akkor jó lesz a hangom. Még így, tizenhárom év elteltével is, nagyon meg tud érinteni.

 - Mondhatni –hazudtam. Mert, tényleg magam okolom mindenért. Ha jobban lerejtettem volna azt a kibaszott füzetet…

 - Nem te töltötted belé a piát, de ezt te is pontosan tudod – vágta rá. Ebben igaza volt.

 - Mindegy. Most te jössz. Mesélj, hogy miképp lettél ilyen – tereltem a szót.

 - Majd legközelebb. Megérkeztünk – bökött állával a menedzser háza felé. A kapuban Janne és Henkka beszélgetett.

 - Szevasztok – köszöntünk nekik egyszerre.

 - Cső. Na mit csináltatok? – Kérdezte Janne vigyorogva. Remélem, nem tudja. És nem is sejti.

 - Semmit – Vágtuk rá egyszerre, túl gyorsan. – Miért, mit kellett volna csinálnunk? – Kérdezett vissza Alexi, kimentve a helyzetből. Amíg beszélgettek, besurrantam a házba, és miután köszöntöttem mindenkit, elindultam, hogy felfedezzem a házat, mert még arra sem emlékeztem, hol ébredtem.

 - Gyerekek, takarítás van – Jelentette ki Jonathan. Aaron bólogatott hozzá:

 - Igen, aki rendetlenséget tud teremteni, az tudjon rendet csinálni is!

Az égre, pontosabban a plafonra néztem. Mit vétettem? Mi van itt? Menedzserek bosszúja?

 - Nőnemű vagy, szóval, takaríts – Jelentette ki Henkka.

 - Te kis butus, nem tudod, hogy a nőknek mást kell csinálniuk? – Jött oda hozzám, és kezdett ölelgetni. Egy pillanatra ledermedtem, de utána cselekedtem: A dobos lábába belerúgtam, és odébb löktem, majd bebújtam Alexi mögé, aki tágra nyílt szemmel nézte a jelenetet.

( Kép: http://24.media.tumblr.com/5fc9cded5e39e45271796afbdf2c5a52/tumblr_miu5wdcyWx1s3wkijo1_250.gif )

 - Na menjünk, takarítani – hajtotta le a fejét Jaska, és, fél perccel később, egy seprűvel tért vissza.

Szépen takarított, mi meg, Henkka kivételével, voltunk olyan rendesek, és a kanapén üldögélve néztük végig, ahogy kitakarítják az egész nappalit. Mit ne mondjak, elég hamar, csak fél óra alatt végeztek. De végül szép tiszta lett minden. Jobban csinálják, mint én. Hozzám is jöhetnének.

 - Srácok, este egy klubban lesz koncertetek, egy helyi banda nem tudott eljönni – tette le a telefonját Jonathan.  – A kellékesek fél nyolckor viszik át a cuccotokat, és titeket én viszlek a koncert helyszínére. Pontban nyolckor kezdtek – Jelentette ki.

Egyeztettük, melyik számokat fogjuk játszani, majd átmentünk a próbaterembe, és neki álltunk próbálni.

-