- Szóval, Alexi megy
először, utána ti, - mutatott végig
Jonathan Janne-n, Jaska-n, Henkka-n, és rajtam, - és a Not My Funeral lesz az első szám – magyarázta már vagy tizedszerre.
- Jó, jó, menjünk
már! – Türelmetlenkedett Alexi.
- Oké, srácok,
indulás! – Lökte ki Alexit a menedzser a színpadra.
- Victoria, mióta
vagy te srác? – Kérdezte Mark, aki idő közben megérkezett, húgával, Shadow–val
együtt.
Megszorítottam a pengetőt, és a nyakamba akasztottam fekete Warbeast-emet. ( kép
)Ez az egyik kedvenc gitárom, már négy éve a társam. Szinte hozzám
nőtt, ahogy egyszer Shad mondta.
Janne mögött, kiléptem a színpadra. Bár a délután folyamán
háromszor is elpróbáltuk a számokat, és Mark tanított gitározni – ami egyenlő
azzal, hogy profi vagy, mert Mark addig nem hagy nyugodni, amíg mindent a
lehető legjobbnál is jobban tudsz - , most egyenesen rettegtem színpadra lépni.
Vettem egy nagy levegőt, mikor megláttam a tömeget.
Hát, hajrá, gyerekek.
Jó részegek vagytok, tisztelet a kivételnek.– Gondoltam, mikor megláttam a
közönséget. Volt ott minden, de leginkább őrjöngés. A tömeg nagyobbik része
olyan részeg volt, hogy az, hogy álltak, valóságos csoda volt.
***
Egy óra múlva, eléggé részegesen, akarom mondani, jó
kedvűen, elbúcsúztunk a közönségtől, lementünk a színpadról, és elfoglaltuk a
helyünket a csak nekünk fenntartott asztalnál.
- Ügyes voltál –
puszilt arcon Alexi, a megállapodásunkról teljesen megfeledkezve, a többiek
nagy értetlenségére.
- Én nem feküdhettem
vele össze, te meg már itt izé! – háborgott Jaska. A szemöldökömet összevontam.
Mi folyik itt?
- Az a helyzet, hogy
Jaska meg akart szerezni egy éjjelre, és most eléggé le van törve Alexi meg
miattad – magyarázta csendesen Henkka. Na, szép. Mindenki tud erről, csak én
nem?
- Jó, ne
veszekedjetek miattam, ez van, és kész – Jelentettem ki, mielőtt Jaska
méltatlankodni kezd. Bólintott egyet, és a sörébe bámult. Kicsit megsajnáltam,
de egy picit fel is dühített, hogy meglát, aztán már egyből meg akar fektetni.
Ilyen nincs…
- Hölgyem, a
barátnője megkért rá, hogy kísérjem az asztalához – jött oda egy huszonéves,
igencsak részeg férfi. Kicsit elcsodálkoztam. A baráti köröm leginkább csak
hímneműekből áll, az egyetlen nőnemű barátom Shadow, de Ő ide jönne…
- Mindjárt jövök –
mentem a srác után. Nem kellett sokat mennem, és megláttam, ki az a „barátnő”,
aki lusta oda jönni, ha beszélni akar. Kristen Muldeng volt az, Alexi volt barátnője.
Felismertem sötét hajáról, és szeméről. Mi a fenét akar tőlem? Nem, baj,
barátságos leszek, és majd kiderül. – gondoltam szórakozottan, miközben az
asztal felé lépkedtem.
- Victoria Darkness –
Nyújtottam a kezem Kristen felé, aki felállt, és fogadta a kézfogásomat, de
nevet nem mondott.
Egy, kettő, három… - számoltam a másodperceket, amíg Kristen
fogta a kezem. Két másodperc után, Kristen végre megszólalt:
- Mi a francnak
álltál össze Alexivel? – kérdezte dühös hangon. – Tudom, hogy miattad dobott
engem! – vádolt meg. Mi van ezzel? Elromlott? Miért gondol erre? Remélem, ezt
csak viccből mondta.
- Erről szó sincs –
ráztam a fejem. Kristen arca elsötétült, szemeiben igencsak erős düh csillant
meg.
A következő pillanatban, a mellettünk lévő asztalról
lekapott egy üveget, az asztal szélén letörte a végét, és belenyomta a kezembe.
A meglepettségtől meg sem tudtam mozdulni. Csak fogtam a kezét, amit el nem
eresztett, és döbbenten nézem az alkaromba vájó üveget, amit hamarosan a vérem
borított. Ez nem lehet igaz… Ez az ökör képes volt belevágni a kezembe?! Miért?!
Mert nem tudja elhinni, hogy nem igaz az a hülyeség, mait kitalált?
Megpróbáltam elrántani a kezem, de nem engedte.
- Mi van, megcsinálod
maghadnak a bajt, aztán meglépsz – sziszegte vigyorogva Kristen. Szadista ez a
csaj, az biztos.
A sebből tovább folyt a vér, és most még a kezem is lüktetni
kezdett. Hirtelen, erőből téptem ki a lány kezéből a kezemet.
- Hagyj már! –
emeltem fel a hangom. Bár nem szeretek ordibálni ,most szükség volt erre.
Enélkül nem értette meg. Vagy, talán még így sem – jutott eszembe, mikor
dühösen markolta meg az üveget.
Csak egy másodperc volt az egész: Kristen meglendítette a
kezét, amiből az üveg egyenesen felém repült, én pedig gyorsan jobb oldalra
hajoltam. Az arcomat még így is érte az üveg éles széle, és éreztem, ahogy a
vér most már az arcomból is folyik.
- Hülye! – Löktem
hátra a lányt. Elszakadt a cérna, nem tudtam, mit csinálok… Nekilöktem
valaminek. A következő másodpercben vettem csak észre, hogy az a valami egy
asztal volt. Egy üvegasztal, teli sörös és borosüvegekkel.
- Hölgyeim,
nyugodjanak meg – jött oda a tulaj. Kicsit hátrébb léptem. majd ismét előre, és
megpróbáltam felsegíteni Kristent, de mikor közelítettem felé, megszólalt:
- Takarodj innen,
most azonnal… - a hangja még mindig dühös volt, de most volt benne egy nagy
köteg fájdalom.
- Figyelj, nagyon
sajnálom… - kezdtem mentegetőzni. Remélem, semmi baja nem lesz.
- Gyere, menjünk
innen – húzott kifelé Alexi.
A kocsma előtt leültünk egy padra. A rendőrök elég hamar
megérkeztek, biztosan a közelben lesték, mikor megy arra egy ember, akinek a
vérében találnak némi alkoholt, és megbüntethetik…
Kikérdeztek, jöttek az idióta keresztkérdéseikkel, de
szerencsére nem tudtak összezavarni. Nem tudták rám kenni a felelősséget, így
hazaengedtek.
- Aaron, hazaviszel –
kérdeztem, de kijelentésnek hallatszott. A menedzser bólintott, és megvárta,
amíg elköszönök a bandától és a bekászálódok a kocsiba. Miután beültem, egy
szót se szóltunk egymáshoz.
- Kösz – hálálkodtam,
mikor Aaron kitett a panel előtt. Lassan felsétáltam a lépcsőn, bár a
liftajtóról már lekerült az „Elromlott” cédula. Szükségem volt egy kis sétára.
Nem tudom, miért hitte azt Kristen, hogy miattam ejtette
Alexi. Neki kéne a legjobban tudnia, hogy a hírességeknek nem nehéz új barátnőt
találniuk. Olyan gyerekesen viselkedett… És én is. Miért nem figyeltem jobban?
És ha valami baja lesz?
Holnap mindenképp meg kell látogatnom. – hoztam meg a
döntést. Épp felértem a lakásom elé. Miért éppen a jobb kezemet kellett annak
az idiótának megvágnia?
Kicsit bénáztam, mire ki sikerült nyitnom a lakásajtót.
Végül bevetődtem, és azzal a lendülettel egyenesen a szobámba mentem. Bedobtam
magam az ágyba, és néztem a plafont pár percig. Hülyeség volt odamennem…
Hülyeség volt kezet fognom vele, túl közel mennem hozzá… Hülyeség volt minden.
– gondoltam dühösen.
Hirtelen felugrottam, és kimentem a fürdőszobába. A tükörbe
nézve majdnem felsikoltottam. Az arcomat bal oldalt egy hatalmas, nyolc centi
körüli heg borította, meg a vérem. A karomon a vágás körülbelül tizenöt centi
lehetett, bár most már nem annyira vérzett.
- A villám vágja meg
tízszer ezt a fogyatékost – észrevételeztem, hogy a kedvenc ingem elszakadt.
Ledobtam a ruhadarabot, é elővetem a kötszereket. A kezemet
gyorsan és ügyesen sikerült bekötöznöm, de az arcommal már nehezen boldogultam.
Jó pár perce bajlódtam a cuccokkal, mikor valaki csengetett.
- Megyek –
dünnyögtem, és ajtót nyitottam. Alexivel találtam szembe magam.
- Jól vagy? –
aggodalmaskodott. Bólogattam, de egy szót se szóltam.
Visszamentem a fürdőbe, Alexi pedig jött utánam, és segített
leragasztani az arcomon lévő sebet.
- Min vesztetek
össze? – Kérdezte, amin majdnem elnevettem magam. Mégis, min veszhetnénk össze?
Összeveszés volt ez egyáltalán? Vagy minek is minősül ez?
- Én nem vesztem vele
össze – jelentettem ki. – Odahívott, aztán elkezdte ott magyarázni hogy miattam
szakítottatok, aztán… - a bal kezemmel az arcom felé intettem, mert hirtelen
nem jutott eszembe a megfelelő kifejezés.
- Értem. – bólintott.
Egy szót se szóltunk.
Mit lehet ilyen esetben tenni? Engednem kéne Kristen dedós kezdeményezésének, vagy inkább
hagynom kéne az egészet a francba? Meg kéne beszélnünk a dolgokat? Biztosan.
Végül is, egész jó fejnek tűnik, ki tudja, milyen, ha nyugodt. Lehet, hogy jó
haverom lehetne. Sosem tudni.
- Nemsokára bemegyek
hozzá – hoztam meg a hirtelen döntést. – Jobb minél előbb megbeszélni a
dolgokat, mert lehet, hogy a várakozást tétovázásnak fogja venni – érveltem,
mikor Alexi hitetlenkedve nézett rám.
Nem tudott válaszolni ,mert megszólalt a telefonja.
- Espoo-i
elmegyógyintézet, tessék. – szólt bele.
- Te hülye! Hol a
picsába vagy már?! Már tíz perce próba van! Most azonnal kapd össze magad, és
indulj, mert ha nem, kikaparom a szemed! – hallottam egy mérges női hangon, bár
a készülék nem volt kihangosítva. Alexi eltartotta a fülétől a telefont, és
miután a hang elnémult, és vége lett a hívásnak, magyarázkodni kezdett:
- Tényleg
elfelejtettem, hogy próba van a Sinergy-vel. Szóval, indulnom kellene –
szomorodott el.
- Jól van. De… Hol az
autód? – tettem fel a fontos kérdést. Ha próbájuk van, akkor mindenképp ott
kell lennie.
- Jonathan házánál –
vette elő a telefonját.
- Jó, akkor menj az enyémmel – adtam oda a kocsi
kulcsot. Alexi hálásan nézte a kezemet, meg a kulcsot.
- Köszi – nyomott egy
puszit az arcomra, és az ajtó felé indult. – Mit fogsz csinálni? – akasztotta
le a kabátját a fogasról.
- Bemegyek,
meglátogatom Kristent – vágtam rá. Tényleg meg akartam tudni, mi van vele. Bár
nem ismertem, nagyon féltem, hogy komolyabb baja lett.
- Mit csinálsz? –
állt meg a keze a levegőben, és rám meredt. – Te komolyan meg akarod látogatni?
És mégis, mit fogsz neki mondani? – próbált a látogatás elleni érveket
gyűjteni, de nem hatott meg vele. Elhatároztam magam, és kész.
- Nyugi, majd
megoldom – mosolyogtam rá biztatóan. Alexi hitetlenkedve nézett rám. Egy percig
kínos csend állt be.
- Majd ha kiértem,
akkor hívlak, nyugi – ígértem.
Pár percnyi győzködés után elindultunk - én a
kórházba, Alexi a próbára.
( kép
)
-
