19. fejezet

A szívem a torkomban dobogott,mikor leparkoltam Barbara háza előtt.
-Még elfuthatunk-olvasott a gondolataimban Shadow.
Már korántsem voltam biztos abban,hogy most itt kell lennem.Jeges borzongás futott végig rajtam,mikor kinyílt az ajtó,és megjelent Barbara.
-Hát,most már nem-sóhajtottam fel,és kiszálltunk.Úgy döntöttünk,S had is bejön Barbarához,Alexi kedvéért.
Mikor Barbara háza felé mentem, Shad mellettem jött,mire Barbara,aki még mindig az ajtóban állt,felvonta a szemöldökét.
-Heló-mondtuk egyszerre Shadowval.
-Szevasztok.Gyertek-ment be a házba.
Barátnőmmel egymásra néztünk és tudtuk,hogy ugyanarra gondolunk.Az évek alatt nem változott a modora.Ugyanaz a gőgös,utálatos ember maradt.
Amint beléptem a házba,vissza is fordultam volna.A falakon,bútorokon,mindenhol Daniel képe volt.Úgy tűnt,Barbara meg sem próbálta folytatni az életét.
-Dobjátok le magatokat és csicseregjetek-intett egy fekete kanapé felé.Csendben leültünk,és Barbara is így tett.Mielőtt beszélni kezdtem volna,gyorsan végigmértem a nőt.Az arca túl szabályos volt,a sok műtétnek köszönhetően,de az ajka körül-melyet mindig vérvörösre rúzsozott-már megjelentek az első ráncok.Mivel az arca szeplős,vastag alapozóréteget vitt fel rá.A ruhája mélyen dekoltált, fekete, sötétszürke farmere testhez álló, tűsarkúja olyan magas, hogy csoda, hogy tud benne járni. Akárhogy is,semmit sem változott az évek alatt.
-Nos,az a helyzet,hogy az utóbbi időben üzeneteket kapok.Fenyegető,névtelen üzeneteket.Ma reggel az összevagdalt sátramban ébredtem.Múltkoriban pedig az összes Danielről készült képemet ellopták.Te vagy az,aki ezt teszi-jelentettem ki.Kicsit elcsodálkoztam azon,hogy milyen összeszedetten beszéltem.Mintha begyakoroltam volna.
-Gratulálok,Sherlock.Ilyen sokáig tartott,mire rájöttél?-Mosolygott gúnyosan.
-Régóta tudtam hogy te vagy az,csak most jöttem ide.De miért csinálod ezt?
-Ejnye,amnéziás vagy?Segítek.Daniel temetése,a temetőből kifelé menet.Ígéret.Rémlik?-Szélesedett a gúnyos mosoly.Ha feketére festené a szemét,elmehetne Mrs. Joker-nek is.Ijesztgethetné a kölyköket.
-Rémlik.De miért éppen most?
-Mert most találtalak meg.Daniel halála után olyan hamar lelépni...Tudom,hallottad,amiket rólam beszéltek,és féltél,ahogy most is félsz,így megléptél.De nem volt rá okod,ne parázz,mert nem minden igaz,amit az emberek mondanak.Tudod,pletyka-kacsintott,és hátradobta hullámos haját.-Azt beismerem,hogy két ember van bennem.Van Barbee, aki még mindig Danielt gyászolja és bosszúra szomjazik,és van Barbara,aki sikeres újságíró.Ennyi.nincs több,mint ahogy beszélték.De az igaz,hogy megpróbáltam párszor kinyírni magam.De ahogy látjátok,nem sikerült-mosolyodott el,de abban a mosolyban volt valami hátborzongató.
Lehet,hogy jobb lett volna,ha sikerül-gondoltam.
-Nézzétek,mekkora vágás,de túléltem-húzta fel a pulóvere ujját,hogy megmutassa a csuklóján kígyózó rózsaszín,kitüremkedő hegeket.
El sem hittem,hogy van ilyen ember aki ezzel dicsekszik...
Ekkor jutottam el arra a pontra,mikor már nem érdekelt a jó modor.
-A kurva életbe!-Szisszentem fel.A szőnyeg hirtelen érdekessé vált.
-Tudom,ijesztő.De tudom kezelni.Tudjátok,Barbee-nak van egy olyan szokása,hogy mindent leír a naplójába.Amit később visszaolvasok...-Kezdett magyarázkodni. Shadow a zsebéhez kapott,ahogy rezegni kezdett a telefonja.
-Jonathan írt,azonnal vissza kell mennünk-állt fel,ahogy én is.
Végre,végre,végre.
-Rendben-bólintott Barbara bánatosan.-Visszajöttök még?-Kérdezte.Az ajtó felé tartottam.
El akartam menekülni,minél előbb.
-Persze-mondtuk Shadow-val kórusban-minden jót.Szia-hadartuk,és szinte rohanva hagytuk magunk mögött a házat.
A fekete Mercedesem most jó búvóhely volt."