22. fejezet

-Semmi érdemleges-lassítottam le a lépteimet, és a többiekkel ellentétben, a lépcsőt választottuk. -Barbara elég kedves volt, önmagához képest. Tényleg beteg, de megpróbál kezdeni vele valamit. Később majd még hívom, vagy meglátogatom, mert megígértem, hogy benézek hozzá... Szóval, érted.-Néztem rá, a helyzet ellenére, széles mosollyal. Alexi a szokottnál kicsit erősebben fogta a kezemet. Még mindig idegeskedett.
-De az, hogy eljárkálsz hozzá, nem jó. Ki tudja, mikor kattan nála valami, és bánt, te meg ott vagy védtelenül. Meg is sebesülhetnél...-Aggodmaskodott. Időközben kiértünk az épületből, és beültünk Alexi kocsijába. A fekete Mercedesemet Shadow elvitte, mert valami zűr van a kiadójánál.
-Most sem hülyült be, és Shadow is ott volt-ellenkeztem. Mikor láttam rajta ,hogy nem nyugtatja meg, folytattam:-legközelebb, majd te is eljöhetsz, és akkor majd te is láthatod, hogy nem vagyok veszélyben.
-Jó, jó-adta meg magát. Elgondolkodva nyomogatta a lejátszón lévő gombokat, mintha félne valamit megkérdezni.
-Mire gondolsz? -Kérdeztem pár percnyi csend után.
-Elég sokat kérdeztek az eljegyzésről. Szerinted mi lenne, ha összeházasodnánk?-Kérdezett vissza félénken. Volt egy tippem, hogy mire akar ezzel rávezetni. Csak azt nem értem, hogy miért nem lehet egy kicsit nyugodtabban beszélni róla. Nem harapok. Tudtommal.
-Szétszednének, de én akkor is boldog lennék - válaszoltam.
-És mi lenne, ha a turné után, nekiállnánk szervezni az esküvőt?- Nézett rám kérlelően. Megcsókoltam, és tudtam, érti, mire célzok ezzel.
Ekkor jöttem rá, hogy akármi történt a múltban, az most már nem számít. Csak az a fontos, hogy most mi van: boldogság, vagy szomorúság. Én pedig, most hihetetlenül boldog vagyok. Megvan mindenem: barátok, társ, szeretet, és zene. Éz több, mint amire valaha is vágytam.
Semmi okom panaszra. Nem, mintha panaszkodni akarnék...