"Alexi
meglepődött, mikor tegnap éjjel, a postaládájában a sok reklám, és
néhány hivatalos elvél mellett, egy vaskor borítékot talált. Az árvaház
volt a feladó."
"Tiszta rejtély ez a nő, jutott ezsébe.
Rauha folyton meglepetést okozott neki.
Leginkább azonban az döbbentette meg, mikor elment Esterivel a temetésére."
"Mikor csengettek, úgy megijedt a csendbe hasító éles hangtól, hogy a gitárját, amit éppen akkor vett fel, hogy behangolja, a kanapéra ejtette. Egy halkan elmormolt, cifra káromkodás kíséretében a hangszert az állványra tette, és csak ezután ment ajtót nyitni.
Azt tervezte, hogy gyorsan elzavarja a látogatót, akárki is legyen az. Ám amikor kinyitotta az ajtót, és meglátta Henkkát, tudta, hogy nem fogja elzavarni. Még ha el is akarná, akkor sem tudná elküldeni, mert Esteri nem hagyná .a kislány jobban megkedvelte a basszusgitárost, mint saját apját.Alexi ennek persze nem örült.De, ahogy Roope is javasolta, megpróbálta meglátni a dolgok jó oldalát. Végül is, az sem olyan rossz, hogy Henkkával van el a legjobban. Legalább van, akit kedvel. Még mindig jobb, mintha mindenkit szívből gyűlölne."
Egyelőre most ennyi, két héten belül érkezem a hatodik fejezettel. :)
Legyetek roszak!
Beth
Szia! Kész a kritikád :) http://blogoscuccok.blogspot.hu/2013/12/kritika-26.html
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönöm! :)