Most nem fejezettel érkeztem.
Ma, mikor beléptem a gmail-embe, találtam egy olyan levelet, amit a Blogspot küldött ki.
Gmail fiókom, ahogy ma láttam. |
195.199.247.254
95.168.35.90
Erről a két IP - ről szoktam írni. Nézzétek meg az oldalra amit bemásoltam, a mai üzenetek egyeznek csak. Egyébként, ha valaki tudni szeretné, az első cím egy sulis gépé, a második az egyik ismerősöm gépéé. Amiről általában szoktam írni. Csak erről a két IP - ről jelentkeztem be, és erről is írok.
Sajnálom, hogy az emberek képesek, idáig süllyedni. Ezért dolgoztam órákon át. Hát most nagyon csalódtam mindenkiben. Mostanában, ha még egy ilyen üzenet lesz, akkor azt nem törlöm (Ezt sem fogom, mert akkor az olyan, mintha elismerném, hogy, én írtam...) hanem egyből a blogot zárom be! Vagyis, nem zárom be, csak meghívóval elérhetővé teszem. És csak azokat hívom meg, akik szokták olvasni, és kérnek meghívót. El nem tudom mondani, hogy ez milyen rosszul esett nekem. Nagyon sajnálom, hogy ilyen megtörténhetett. De nem hibáztatom magam, mert nem én vagyok a felelős ezért. Ja, és annak, aki ide ilyen hülyeségeket firkált, üzenem: köszönöm szépen a kedvességét, nagyon jól esett. De nem jött össze, Shadow ma is oda jött hozzám, beszélgettünk. Talán, meg sem nyitotta a blogot tegnap este. És, biztosan nem Ő írt. Ő ennél különb, mintsem hogy itt névtelenül írjon itt minden szépet meg jót.
Szóval, ha valaki írni akar, akár nekem, akár Shadow - nak, az számítson rá, hogy kiderítem, ki volt az! Mert meg lehet keresni, ki írt arról az IP - címről. Jó vagyok infóból, meg tudnám csinálni, úgyhogy, mindenki gondoljon erre.
Ezt nem veszem most magamra. De azért gonodlkozzatok el.
Most egy ideig nem hiszem, hogy írok. A füzetem ennél jobb. Oda legalább nem tud mindenki baromságokat firkálni. Megbántam, hogy megnyitottam ezt a blogot. Arról meg nem is beszélve, hogy aki olvassa a másik blogom, az tudja, hogy épp most veszítettem el egy barátomat. Nem hogy megköszönnétek, hogy ilyen helyzetben is csak az olvasókra tudok gondolni, még ezzel meg is háláljátok.
Shadow - ról meg annyit, hogy Ő most még nehezebb helyzetben van. És, hogy Ő a legjobb barátnőm. Akiben totálisan megbízok. És tudom róla, hogy előbb lőné fejbe magát, mintsem ilyen szavakat írjon.
A kedves írogató meg most már álljon le!
Köszönöm!
És itt a beszélgetés, amit oldalt, a chatben is megnézhettek, sőt, írhattok is hozzá. :
Beth Rose Darkness <www.bethrosedarkness.blogspot.hu> Hát köszönöm szépen. Ezért dolgoztam órákat, próáltam a legtöbbet kihozni ebből az oldalból. Ez a köszönet. Gratulálok az embereknek. |
19 Dec 12 08:55 195.199.247.254 |
||||||||
Beth Rose Darkness <www.bethrosedarkness.blogspot.hu> olyat ír, hogy ez milyen f**** volt. |
19 Dec 12 08:54 195.199.247.254 |
||||||||
Beth Rose Darkness <www.bethrosedarkness.blogspot.hu> olyat ír, hogy ez milyen f**** volt. |
19 Dec 12 08:53 195.199.247.254 |
||||||||
Beth Rose Darkness <www.bethrosedarkness.blogspot.hu> e a lábát. Ez most nagyon rosszul esett. Itt ki teszem a szívem meg a lelkem, kiírom, hogy a fejezetnek az ami kint van csak egy kis rész, még folytatom, mert itt nincs a fejezetnek vége, erre meg vki |
19 Dec 12 08:53 195.199.247.254 |
||||||||
Beth Rose Darkness <www.bethrosedarkness.blogspot.hu> tta meg az oldalt! Hányingerem van az ilyen mocskolódástól, bocsánat! Az meg a másik, hogy a kérdéses órában, nem is voltam, gép közelben! Nem tudom, ki írta ezt ki, de szerintem ide többet be ne tegy |
19 Dec 12 08:52 195.199.247.254 |
||||||||
Beth Rose Darkness <www.bethrosedarkness.blogspot.hu> ÍRNI!!!! Az meg a másik, hogy mindenkkii általában linkkel szokott írni, nem tudom, ki nézte, de az üzenetek egy perc különbséggel érkeztek, a statisztikát nézve, az adott órában csak két ember nyito |
19 Dec 12 08:51 195.199.247.254 |
||||||||
Beth Rose Darkness <www.bethrosedarkness.blogspot.hu> Kedves akárki, nem tudom, ki írt a nevemben!! DE: Shadow a legjobb barátnőm, Neki sosem írnék ilyet, de még másnak sem! És, aki a nevembe akart írni, az nagyon elszúrta, mert én MINDIG LINKKEL SZOKTAM |
19 Dec 12 08:50 195.199.247.254 |
||||||||
Nia&Mona figyelj Beth, nemgondoltam hogy te eddig fogsz süllyedni...legközelebb figyelj oda, én se nézek ide többet, remélem most örülsz... helyedben elbújnék.!! |
18 Dec 12 19:09 79.121.114.92 |
||||||||
Beth Rose Darkness jobb is, takarodj innen |
18 Dec 12 19:06 79.121.114.92 |
||||||||
Shadow Nyomorék!Az biztos hogy nem látogatom meg többé ezt a szar oldalt |
18 Dec 12 19:05 91.120.68.78 |
||||||||
Beth Rose Darkness jajj bocsánat te kis köcsög bele ne halj pff |
18 Dec 12 19:04 79.121.114.92 |
||||||||
Shadow | Hát gratulálok...Most nagyot csalódtam benned Beth Rose Darkness!Köztünk mindennek vége-.- | 18 Dec 12 19:03 91.120.68.78 |
|||||||
Beth Rose Darkness befostam |
18 Dec 12 19:00 79.121.114.92 |
Úgy döntöttem, hogy törlöm a Chat - ből ezeket a beszólásokat meg amit hozzá írtam. Nem éri meg, hogy foglalja a helyet, és nem akarom, hogy ha valaki ide téved, akkor ne azt higgye, hogy ilyen bunkó vadállatok vagyunk :D
VálaszTörlésÉs, folytatom a történetet.
Meg, valamit nagyon jól csinálhatok, mert valaki már másodszor támad (Az előző ilyen eset nem volt ennyire trágár, ott csak a kinézetet szidták. És az egy másik blogomon volt, amit már bezártam.) :D
Azt hiszem, mindent leírtam.
Legyetek rosszak :D
Beth