3. fejezet

Másnap reggel elképesztő fejfájásra ébredtem. Az első dolog, mait észre vettem, az az volt, hogy csak fehérnemű volt rajtam, és Alexi félig rajtam fekszik, egy darab ruhában.

Hirtelen nagyon megijedtem, hogy csináltam valami hülyeséget. Ezért nem szeretek inni. Az emlékezet kiesés, ilyen esetekben, nagyon idegesítő tud lenni.

Óvatosan, nehogy felébresszem, kibújtam Alexi alól, és a földön heverő ruhák közül kiválogattam a saját rongyaimat. Nagyszerű. A pólóm tiszta víz.

Mivel nem akartam Alexi pólóját felvenni, a sajátomat a kezembe fogva lelopakodtam az emeletről, bementem a földszinti fürdőbe, megmostam az arcom, a rongyomat a mosógépre tettem, és a szekrényből kivettem egy Guns N’ Roses logó ruhadarabot, mait magamra rángattam.

Egy pillanatig füleltem, hogy meghalljam, ha valaki lejön a lépcsőn, de mikor semmit sem hallottam, kisurrantam a fürdőből, átmentem a nappaliba, ahol a kártya lapok, és a sörös dobozok szanaszét dobálva hevertek.

A pulóveremet az asztal alatt találtam meg.

Sietve felvettem, majd a bőrkabátomat is magamra kanyarítottam, és végül elhagytam a házat.

Majdnem fél óráig sétáltam, mire hazaértem.

A hideg levegőtől némiképp kitisztult fejjel lépcsőztem fel a legfelső emeletre. A lakásomba úgy estem be.

Azonnal rohantam a szobámba, az első gitáromat kiszedtem a tokból, bedugtam az erősítőt, leültem a földre, és elkezdtem játszani az Estranged-et.

Mire a szám végére értem, teljesen elfogott a harag. Haragudtam magamra, mert voltam akkora idióta, és összefeküdtem egy olyan emberrel, akinek bizonyára csak egy egyéjszakás kaland, vagy egy haver vagyok, sőt, lehet, hogy talán még az sem. Az is lehet, hogy már felébredtek, és jót röhögnek rajtam.

Biztosan gratulálnak is Alexinek, aki „beavatta a kiscsajt” – fújtam egyet. Gratulálok magamnak. Legszívesebben megfejeltem volna az asztallapot, hátha beszakad a koponyám, és kórházba kerülök. Jobb esetben még emlékezetkiesésem is lesz. Most az kéne. Hogy teljesen elfelejtsem a tegnapi napot és a ma reggelt – gondoltam dühösen.

Semmi sem jutott eszembe, mait játszhattam volna. Igazából, csak Alexi jutott eszembe, meg az, hogy miért kell ennyit innom, miért nem tudok leszokni az alkoholról. Ha nem innék, sokkal jobb lenne minden. Nem lennének olyan esték, amik után másnap félre érthető helyzetben ébrednék. De jó is lenne…

Az agyamban elkezdtem kutakodni, hátha találok valami bizonyítékot arra, hogy ez az egész csak egy félre értés, és igazából semmi sem történt.

Csak annyira emlékeztem, hogy a délután kifaggattak, hogy van-e barátom, mit csináltam eddig, és, hogy van-e bandám. Meséltem nekik a bandámról, a Hate-ről. Elmondtam, hogy nincs, és nem is kell nekem barát. Azt hiszem, csak ennyit mondtam magamról. Eddig jó.

Aztán eszembe jutott, hogy Janne vesztett a kártyázásban, Henkka ellen, és volt egy kis testvéries pofozkodás. Fogadtam Jaska-val, aki, miután nyertem, azt hitte, hogy egy csókban fogadtunk, és mindenképp meg akarta adni a tartozását. Szerencsére Alexi megvédett. Már megint Alexi. Na jó. Mit csináltam azután? Kártyáztam. Azon kívül? Ittam. Jó sokat. És még? Ittam és kártyáztam. Aztán volt ott valami víz. Az a víz lehetett az, amitől átázott a pólóm. Ne már, hogy vizes póló verseny is volt… Aztán fel akartam állni, és onnantól totális képszakadás. Na, szép. Mindenre emlékszek, csak a lényegre nem.

Dühösen belebokszoltam az ágyam szélébe, szerencsére pont a matrac szélét találtam l, így nem sérült meg a kezem.

Mi a fészkes fenét fogok én ezeknek mondani? – Tettem fel az egyik legfontosabb kérdést, és pengetni kezdtem egy, talán nem is létező dalt.

lehet, hogy hülyeség volt lelépni. Lehet, hogy nem.

Tovább pengettem, és most csak a gitárom hangjára koncentráltam. A gitár sírt. Legszívesebben én is sírtam volna. Hogy lehetek ekkora barom? És minek rágódok ezen ennyit? Felnőtt emberek vagyunk, megesik az ilyen – próbáltam másképp állni a helyzethez.

 - Na végre, megvagy. Miért tűntél el? – Hallottam Alexi hangját a hátam mögül, mire összerezzentem. Hogy a francba került ez ide? Magától feljött az emeletre? Ajha.

 - Nem is tűntem el – próbáltam tartani a tegnapi, kissé ellenséges hangnemet. Valamiért nem nagyon akart menni. – Hogy kerültél ide? – Kérdeztem fél perc csend után.

 - Eljöttem, mert beszélnünk kell. – Mondta komoly hangnemben, és leült velem szembe, a földre.

 - Miről? Nem rontottam el a gitárod, ne aggódj – Jutott eszembe, mikor elloptam Alexi egyik gitárját, hogy megpengessem. Mik történtek még ott?

 - Nem arról akarok beszélni. Hanem arról, hogy mi történt ma hajnalban, vagy még tegnap este. – Nézett a szemembe, mire a gitáromat kezdtem el fixírozni. Ha belenézek azokba a kék szemekbe, nem tudom majd játszani az agyam. Mert, itt, most azt kell tennem.

 - Az alvásról mit lehet beszélni? – Néztem a tetoválásaimat. Alexi még mindig nézett, de annyira, hogy az már túlságosan feltűnő volt.

 - Tudod jól, hogy nem arra gondolok. Reggel egy szál alsógatyában ébredtem, és a mellettem lévő párna vizes volt. A padlón pedig ezt találtam – Nyomta a kezembe a kereszt medálos nyakláncomat. Ó a francba. Tudtam hogy valamit elfelejtettem.

 - Tudomásom szerint, csak te hordasz ilyet – jelentette ki magabiztosan. Hm. Egész jó megfigyelő.

Ami még jobban meglepett, hogy Alexi, miután a kezembe adta az ékszert, megfogta a kezemet, és nem is engedte el. Mit akar ez? Biztosan nem tisztességesek a szándékai.

 - Igen, ez az enyém – Ismertem el, és a láncot a nyakamba akasztottam, a kezemet meg a zsebembe raktam.

 - Na látod. Szóval, most mi legyen? – Vetette fel. Még mindig túl komoly volt a hangja.

 - Ma nem a szerződéssel kéne foglalkozni? – Tettem továbbra is a hülyét. Túl jó megfigyelő, és túl hamar rájött az összefüggésekre. Jobb lett volna, ha nem is veszi ezeket észre, akkor könnyebb lett volna elfelejteni ezt az egészet.

 - Nem arra gondolok. Hanem arra, hogy akkor mi legyen velünk – rázta a fejét. Nem is tudtam, hogy létezik olyan, hogy velünk. azt hittem, csak ő van, meg én.

 - Döntsd el – mentem át a konyhába, hogy vegyek elő két sört. Ezt már nem lehet szíverősítő nélkül kibírni.

Gyorsan előszedtem a hűtőből két doboz alkoholt, és mentem volna vissza, de Alexi már mögöttem állt.

 - Na jó, mit akarsz? – Komolyodtam meg hirtelen, és letettem a dobozokat, hogy ha olyat mond, akkor nyugodtan pofon vághassam, és ne féltsem a doboz tartalmát.

 Alexi egy hirtelen mozdulattal a falnak lökött, és megcsókolt. Nem ellenkeztem.

Miután elengedett, egy pillanatig csak néztük egymást, majd elnevettük magunkat.

 - Jó, akkor ezt most felejtsük is el. – Jelentettem be, mire Alexi arcáról lehervadt a vigyor.

 - Miért? – Nézett rám értetlenkedve. Nagyon sóhajtottam:

 - Mert így lesz mindenkinek a legjobb. A bandának is, meg a barátnődnek is – Hazudtam. Nekem, nem lenne jobb. Akárhogy is, megszerettem, és kész.

 - A banda elől eltitkoljuk, Kristennel pedig már szakítottam, úgyhogy, nincs kifogás – Zárta le, épp, mikor megszólalt a telefonja.

 - Akkor jó – pusziltam szájon. – Vedd fel. – utasítottam, mire felvont szemöldökkel nézett rám, de végül felvette a telefont, és kihangosította.

 - Nem tudom, hol vagytok, de azonnal gyertek vissza Jonathan házához. Az az idióta hazaért, és takarítást követel. Hozta azt az Aaront is. Kibaszott mérges mind a kettő, úgyhogy, igyekezzetek. – És elhallgatott a telefon.

 - Ajaj, Shakma begorombult – Jegyezte meg Alexi. – Akkor, banda előtt kuss mindenről, és kész – nézett rám. Bólintottam egy nagyot, és elindultunk.

Valami nem hagyott nyugodni:

 - Te, ki az a Shakma? – Kérdeztem meg, miután leértünk a földszintre.

 - Janne. De Shakmának csak akkor hívjuk, ha részeg, mert akkor eléggé ijesztő a tekintete – vigyorodott el Alexi. – Amúgy, a Skama egy, kilencvenes években készült horrorflmben volt egy őrült pávián, aki fiatalokat ölt meg. – mesélte. De jó fejek. A barátjukat egy páviánról… EGY PÁVIÁNRÓL?? nevezik el.

 - De jó fejek vagytok, esküszöm… - morogtam. A járda szegélyben majdnem eltaknyoltam.

 - Ó, tudom én azt – vigyorgott Alexi öntelten, mire meglöktem.

 - Tényleg, miért titkolod, hogy írsz? – tért vissza a tegnapi kérdésére. Csoda, hogy megjegyezte. Azt hittem, hogy reggelre még a nevemet is elfelejti.

 - Hát, az igencsak hosszú történet… - próbáltam kihúzni magam a kötelesség alól. Bár elvileg meg gyakorlatilag együtt vagyunk, nem kell neki most azonnal mindent megtudnia. Akkor, ha mindent elmesélnék neki, elveszne a másik megismerésének varázsa. Anélkül pedig ,dög unalmas minden.

 - Naa, mondd már el – nézett rám nagy szemekkel, könyörgően. Ez nem lehet igaz. Nem bírom ki, hogy ne mondjak el neki egyet s mást.

 - Hát jó, te akartad – vettem mély levegőt. Talán egy szuszra le is tudom ezt az egész vallatósdit. Majd én is kivallatom, hátha megtudok valami érdekeset. – Olyan tizennégy vagy tizenhárom voltam, de inkább tizennégy – kezdtem hadoválni, és a levegőm felét már el is pazaroltam. Na mindegy. - , amikor nekiálltam írni. Otthon, mikor megkérdezték,mit írok, azt mondtam, hogy házit. Egy idő után, amikor volt egy szabad percem, fogtam a füzetemet meg a ceruzámat és már írtam is, néha az alvási időmből is áldoztam az írásra. Mondhatni, a szenvedélyemmé lett. Egy nap, mikor befejezetem a történetet, amiben az apa öngyilkos lesz, otthon hagytam a füzetet. A bátyám meg, akire azt mondtad, hogy hülye feje van, vagy valami ilyesmi, persze megtalálta, és egyből rohant is árulkodni. Vitte a füzetemet. Anyám meg felolvasta, amit írtam. Aznap este valami kis hülyeségen, összevesztem apámmal – hadartam a cipőm orrát bámulva. Nem is tudom, min vesztünk össze. Talán azon, hogy túl gyakran használtam az idióta szót, amit apám szerint Shadow szokott, és azt hitte, hogy őt akarom utánozni. Én meg elküldtem a francba. Ekkora hülye, hogy lehettem… - Apa azt mondta, hogy azért írok ilyeneket, mert azt akarom, hogy ő is ezt csinálja. Persze ez nem volt igaz, de apám felugrott, lement a pincébe, és nem is jött fel. Másnap anya találta meg. A fakabátok szerint megivott négy liter bort, és belőtt magának hatvan egység inzulint – fejeztem be a történet ezen részét. Fél percig csendben mentünk, majd Alexi megszólalt:

 - És magadat, meg a történetedet okolod a történtekért – Állapította meg együtt érző hangon. Bólintottam egyet, mert nem voltam biztos abban, hogy ha megszólalok, akkor jó lesz a hangom. Még így, tizenhárom év elteltével is, nagyon meg tud érinteni.

 - Mondhatni –hazudtam. Mert, tényleg magam okolom mindenért. Ha jobban lerejtettem volna azt a kibaszott füzetet…

 - Nem te töltötted belé a piát, de ezt te is pontosan tudod – vágta rá. Ebben igaza volt.

 - Mindegy. Most te jössz. Mesélj, hogy miképp lettél ilyen – tereltem a szót.

 - Majd legközelebb. Megérkeztünk – bökött állával a menedzser háza felé. A kapuban Janne és Henkka beszélgetett.

 - Szevasztok – köszöntünk nekik egyszerre.

 - Cső. Na mit csináltatok? – Kérdezte Janne vigyorogva. Remélem, nem tudja. És nem is sejti.

 - Semmit – Vágtuk rá egyszerre, túl gyorsan. – Miért, mit kellett volna csinálnunk? – Kérdezett vissza Alexi, kimentve a helyzetből. Amíg beszélgettek, besurrantam a házba, és miután köszöntöttem mindenkit, elindultam, hogy felfedezzem a házat, mert még arra sem emlékeztem, hol ébredtem.

 - Gyerekek, takarítás van – Jelentette ki Jonathan. Aaron bólogatott hozzá:

 - Igen, aki rendetlenséget tud teremteni, az tudjon rendet csinálni is!

Az égre, pontosabban a plafonra néztem. Mit vétettem? Mi van itt? Menedzserek bosszúja?

 - Nőnemű vagy, szóval, takaríts – Jelentette ki Henkka.

 - Te kis butus, nem tudod, hogy a nőknek mást kell csinálniuk? – Jött oda hozzám, és kezdett ölelgetni. Egy pillanatra ledermedtem, de utána cselekedtem: A dobos lábába belerúgtam, és odébb löktem, majd bebújtam Alexi mögé, aki tágra nyílt szemmel nézte a jelenetet.

( Kép: http://24.media.tumblr.com/5fc9cded5e39e45271796afbdf2c5a52/tumblr_miu5wdcyWx1s3wkijo1_250.gif )

 - Na menjünk, takarítani – hajtotta le a fejét Jaska, és, fél perccel később, egy seprűvel tért vissza.

Szépen takarított, mi meg, Henkka kivételével, voltunk olyan rendesek, és a kanapén üldögélve néztük végig, ahogy kitakarítják az egész nappalit. Mit ne mondjak, elég hamar, csak fél óra alatt végeztek. De végül szép tiszta lett minden. Jobban csinálják, mint én. Hozzám is jöhetnének.

 - Srácok, este egy klubban lesz koncertetek, egy helyi banda nem tudott eljönni – tette le a telefonját Jonathan.  – A kellékesek fél nyolckor viszik át a cuccotokat, és titeket én viszlek a koncert helyszínére. Pontban nyolckor kezdtek – Jelentette ki.

Egyeztettük, melyik számokat fogjuk játszani, majd átmentünk a próbaterembe, és neki álltunk próbálni.

-

3. fejezet / 1.

Másnap reggel elképesztő fejfájásra ébredtem. Az első dolog, mait észre vettem, az az volt, hogy csak fehérnemű volt rajtam, és Alexi félig rajtam fekszik, egy darab ruhában.

Hirtelen nagyon megijedtem, hogy csináltam valami hülyeséget. Ezért nem szeretek inni. Az emlékezet kiesés, ilyen esetekben, nagyon idegesítő tud lenni.

Óvatosan, nehogy felébresszem, kibújtam Alexi alól, és a földön heverő ruhák közül kiválogattam a saját rongyaimat. Nagyszerű. A pólóm tiszta víz.

Mivel nem akartam Alexi pólóját felvenni, a sajátomat a kezembe fogva lelopakodtam az emeletről, bementem a földszinti fürdőbe, megmostam az arcom, a rongyomat a mosógépre tettem, és a szekrényből kivettem egy Guns N’ Roses logó ruhadarabot, mait magamra rángattam.

Egy pillanatig füleltem, hogy meghalljam, ha valaki lejön a lépcsőn, de mikor semmit sem hallottam, kisurrantam a fürdőből, átmentem a nappaliba, ahol a kártya lapok, és a sörös dobozok szanaszét dobálva hevertek.

A pulóveremet az asztal alatt találtam meg.

Sietve felvettem, majd a bőrkabátomat is magamra kanyarítottam, és végül elhagytam a házat.

Majdnem fél óráig sétáltam, mire hazaértem.

A hideg levegőtől némiképp kitisztult fejjel lépcsőztem fel a legfelső emeletre. A lakásomba úgy estem be.

Azonnal rohantam a szobámba, az első gitáromat kiszedtem a tokból, bedugtam az erősítőt, leültem a földre, és elkezdtem játszani az Estranged-et.

Mire a szám végére értem, teljesen elfogott a harag. Haragudtam magamra, mert voltam akkora idióta, és összefeküdtem egy olyan emberrel, akinek bizonyára csak egy egyéjszakás kaland, vagy egy haver vagyok, sőt, lehet, hogy talán még az sem. Az is lehet, hogy már felébredtek, és jót röhögnek rajtam.

Biztosan gratulálnak is Alexinek, aki „beavatta a kiscsajt” – fújtam egyet. Gratulálok magamnak. Legszívesebben megfejeltem volna az asztallapot, hátha beszakad a koponyám, és kórházba kerülök. Jobb esetben még emlékezetkiesésem is lesz. Most az kéne. Hogy teljesen elfelejtsem a tegnapi napot és a ma reggelt – gondoltam dühösen.

Semmi sem jutott eszembe, mait játszhattam volna. Igazából, csak Alexi jutott eszembe, meg az, hogy miért kell ennyit innom, miért nem tudok leszokni az alkoholról. Ha nem innék, sokkal jobb lenne minden. Nem lennének olyan esték, amik után másnap félre érthető helyzetben ébrednék. De jó is lenne…

Az agyamban elkezdtem kutakodni, hátha találok valami bizonyítékot arra, hogy ez az egész csak egy félre értés, és igazából semmi sem történt.

Csak annyira emlékeztem, hogy a délután kifaggattak, hogy van-e barátom, mit csináltam eddig, és, hogy van-e bandám. Meséltem nekik a bandámról, a Hate-ről. Elmondtam, hogy nincs, és nem is kell nekem barát. Azt hiszem, csak ennyit mondtam magamról. Eddig jó.

Aztán eszembe jutott, hogy Janne vesztett a kártyázásban, Henkka ellen, és volt egy kis testvéries pofozkodás. Fogadtam Jaska-val, aki, miután nyertem, azt hitte, hogy egy csókban fogadtunk, és mindenképp meg akarta adni a tartozását. Szerencsére Alexi megvédett. Már megint Alexi. Na jó. Mit csináltam azután? Kártyáztam. Azon kívül? Ittam. Jó sokat. És még? Ittam és kártyáztam. Aztán volt ott valami víz. Az a víz lehetett az, amitől átázott a pólóm. Ne már, hogy vizes póló verseny is volt… Aztán fel akartam állni, és onnantól totális képszakadás. Na, szép. Mindenre emlékszek, csak a lényegre nem.

Dühösen belebokszoltam az ágyam szélébe, szerencsére pont a matrac szélét találtam l, így nem sérült meg a kezem.

Mi a fészkes fenét fogok én ezeknek mondani? – Tettem fel az egyik legfontosabb kérdést, és pengetni kezdtem egy, talán nem is létező dalt.

lehet, hogy hülyeség volt lelépni. Lehet, hogy nem.

Tovább pengettem, és most csak a gitárom hangjára koncentráltam. A gitár sírt. Legszívesebben én is sírtam volna. Hogy lehetek ekkora barom? És minek rágódok ezen ennyit? Felnőtt emberek vagyunk, megesik az ilyen – próbáltam másképp állni a helyzethez.

 - Na végre, megvagy. Miért tűntél el? – Hallottam Alexi hangját a hátam mögül, mire összerezzentem. Hogy a francba került ez ide? Magától feljött az emeletre? Ajha.

 - Nem is tűntem el – próbáltam tartani a tegnapi, kissé ellenséges hangnemet. Valamiért nem nagyon akart menni. – Hogy kerültél ide? – Kérdeztem fél perc csend után.

 - Eljöttem, mert beszélnünk kell. – Mondta komoly hangnemben, és leült velem szembe, a földre.

 - Miről? Nem rontottam el a gitárod, ne aggódj – Jutott eszembe, mikor elloptam Alexi egyik gitárját, hogy megpengessem. Mik történtek még ott?

 - Nem arról akarok beszélni. Hanem arról, hogy mi történt ma hajnalban, vagy még tegnap este. – Nézett a szemembe, mire a gitáromat kezdtem el fixírozni. Ha belenézek azokba a kék szemekbe, nem tudom majd játszani az agyam. Mert, itt, most azt kell tennem.

 - Az alvásról mit lehet beszélni? – Néztem a tetoválásaimat. Alexi még mindig nézett, de annyira, hogy az már túlságosan feltűnő volt.

 - Tudod jól, hogy nem arra gondolok. Reggel egy szál alsógatyában ébredtem, és a mellettem lévő párna vizes volt. A padlón pedig ezt találtam – Nyomta a kezembe a kereszt medálos nyakláncomat. Ó a francba. Tudtam hogy valamit elfelejtettem.

 - Tudomásom szerint, csak te hordasz ilyet – jelentette ki magabiztosan. Hm. Egész jó megfigyelő.

Ami még jobban meglepett, hogy Alexi, miután a kezembe adta az ékszert, megfogta a kezemet, és nem is engedte el. Mit akar ez? Biztosan nem tisztességesek a szándékai.

 - Igen, ez az enyém – Ismertem el, és a láncot a nyakamba akasztottam, a kezemet meg a zsebembe raktam.

 - Na látod. Szóval, most mi legyen? – Vetette fel. Még mindig túl komoly volt a hangja.

 - Ma nem a szerződéssel kéne foglalkozni? – Tettem továbbra is a hülyét. Túl jó megfigyelő, és túl hamar rájött az összefüggésekre. Jobb lett volna, ha nem is veszi ezeket észre, akkor könnyebb lett volna elfelejteni ezt az egészet.

 - Nem arra gondolok. Hanem arra, hogy akkor mi legyen velünk – rázta a fejét. Nem is tudtam, hogy létezik olyan, hogy velünk. azt hittem, csak ő van, meg én.

 - Döntsd el – mentem át a konyhába, hogy vegyek elő két sört. Ezt már nem lehet szíverősítő nélkül kibírni.

Gyorsan előszedtem a hűtőből két doboz alkoholt, és mentem volna vissza, de Alexi már mögöttem állt.

 - Na jó, mit akarsz? – Komolyodtam meg hirtelen, és letettem a dobozokat, hogy ha olyat mond, akkor nyugodtan pofon vághassam, és ne féltsem a doboz tartalmát.

 Alexi egy hirtelen mozdulattal a falnak lökött, és megcsókolt. Nem ellenkeztem.

Miután elengedett, egy pillanatig csak néztük egymást, majd elnevettük magunkat.

 - Jó, akkor ezt most felejtsük is el. – Jelentettem be, mire Alexi arcáról lehervadt a vigyor.

 - Miért? – Nézett rám értetlenkedve. Nagyon sóhajtottam:

 - Mert így lesz mindenkinek a legjobb. A bandának is, meg a barátnődnek is – Hazudtam. Nekem, nem lenne jobb. Akárhogy is, megszerettem, és kész.

 - A banda elől eltitkoljuk, Kristennel pedig már szakítottam, úgyhogy, nincs kifogás – Zárta le, épp, mikor megszólalt a telefonja.

 - Akkor jó – pusziltam szájon. – Vedd fel. – utasítottam, mire felvont szemöldökkel nézett rám, de végül felvette a telefont, és kihangosította.

 - Nem tudom, hol vagytok, de azonnal gyertek vissza Jonathan házához. Az az idióta hazaért, és takarítást követel. Hozta azt az Aaront is. Kibaszott mérges mind a kettő, úgyhogy, igyekezzetek. – És elhallgatott a telefon.

 - Ajaj, Shakma begorombult – Jegyezte meg Alexi.

2. fejezet

 - Szóval, nálunk az a szokás, hogy ha új bandatag érkezik, akkor leitatjuk, csak, hogy szokja a kanyarban sétálós estéket – Kezdte Jaska vigyorogva. – Ma te is átesel ezen a jó kis beavatási ceremónián. Négykor kezdünk. Telefont, életmentő készüléket, bicskát, meg valami szíverősítőt, és pénzt hozz magaddal, a többit mi intézzük – Tette hozzá. Mit akarnak ezek? Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy rengeteg piát értenek a többi szó alatt. Nem baj. Az alkohollal sosem volt gondom, főleg, ha nagyon ütős volt a szesz. Akkor, mondjuk, már semmivel sincs gondom.

 -Akkor én most ellépek haza, aztán fél óra múlva itt is leszek – Néztem az órámra, ami fél négyet mutatott. – A gitáromat itt hagyom, ha bármi bántódása esik, gondoskodok róla, hogy holnap már a temetéseteket kelljen szervezni. Érthető voltam? – Néztem rájuk szúrós szemekkel, hogy tényleg megóvják imágott hangszeremet. Janne csak röhögött rajtam:

 - Ajha, nem ám begorombulsz…

 - Menj a francba – Mentem ki a próbateremből. Bentről hangos röhögést hallottam. Komolyan, olyanok ezek, mint a gyerekek. Mindenen röhögnek. De nem baj, ilyen őrült bandába még sose voltam. – Gondoltam szórakozottan, miközben letrappoltam a lépcsőn.

Mikor leértem a nagy épület elé, akkor jöttem rá, hogy valószínűleg, gyalog kell hazáig mennem. Amivel nem is lenne semmi baj, ha a lakásom nem a város túl végében lenne.

 - Idióta! - Rúgtam bele mérgesen a járda szegélyébe, mivel csak annyit értem el, hogy a lábujjam majd’ leszakadt, annyira megfájdult.

 - Te is – Hallottam a hátam mögül Alexi hangját. Vigyorogva elém lépett, és megcsörgette a kocsikulcsot. – Elvigyelek? – Kérdezte, és a „na most mi lesz” arckifejezést öltötte fel. Az égre emeltem a szemem:

 - Ha gyalog megyek, eltévedek, ha veled megyek, meghalok. Utóbbit választom – Gondolkodtam hangosan. Alexi bólintottam, majd megkerülte a járgányt, és beült. Én is beültem, és néztem előre. A motor halkan felzümmögött.

 - Hová menjünk? – Nézett rám kíváncsian.

 - Na inkább majd én vezetek. – Cseréltünk helyet.

Több, mint tíz perccel később, leparkoltam a tíz emeletes panelház előtt, amiben lakok.

 - Na ugrás – Vettem fel Alexi modorát.

 - Miért? Én itt megvárlak – Kezdte piszkálni az autórádiót.

 - Na azt már nem. Még a végén itt lelépsz, és jól kiröhögsz a hátam mögött – csaptam be az ajtót, és kinyitottam a vezető ülés felőli ajtót. Alexi morogva, de kiszállt.

 - Csodás. Cél a felső emelet, de a lifttel ne is próbálkozz, úgysem jó. – Vigyorogtam ördögien. Amilyen lusta, hagyja, hogy a hajánál fogva húzzam fel a lépcsőn.

 - Ne már, egész délután álldogáltam! Mondom hogy megvárlak! – Kezdett heves mentegetőzésbe, amin csak jót röhögtem.

 - Nem érdekel. Feljössz, vagy széttöröm a gitárod – Fenyegetőztem. Még a végén tényleg lelép, én meg gyalogolhatok.

Miután beidomítottam a gitárost, fellépcsőztünk a tizedikre.

Amint  kinyitottam a lakásom ajtaját, Alexi berohant, és eltűnt valamerre.

Bementem a nappaliba, és egy fekete övtáskába bedobtam a pénztárcámat, öt doboz cigit, meg a kedvenc bicskámat, és a szíjat a derekamra csatoltam.

 - Hol vagy te Istenverése? – Kiabáltam el magam, mikor elkészültem.

De válasz sehonnan sem jött.

Átmentem a konyhába, lelkiekben felkészülve arra, hogy a sör, vagy rosszabb esetben a whisky – készletemet dézsmálja, se egy árva lelket sem találtam. Mivel a nappaliban sem volt, így maradt a hálószobám. Vagy, lelépett, úgy, hogy észre sem vettem.

Vettem egy mély levegőt, és a szobám felé iramodtam. A résnyire nyitott ajtón keresztül láttam, hogy Alexi az ágyamon fekszik, és a falamon lévő rajzokat és feliratokat bámulja.

 - Na azonnal takarodj kifelé az ágyamból! – Kaptam fel a vizet. Alexi annyira egijedt, hogy majdnem leesett az ágyról.

 - Ne már! Elfáradtam! – Nézett rám kisfiús szemekkel. Majdnem megenyhültem, de aztán rájöttem, hogy ha most engedek neki, akkor elveszítem a nagy nehezen összekapart kevéske kis tekintélyemet is.

 - Nem érdekel. Teszek el egy kis anyagot, és mire visszafordulok, minden úgy legyen, mint amikor átlépted a küszöböt – Kötöttem ki, és elkezdtem az ékszereim között matatni.

Kis keresgélés után megtaláltam a szétnyitható, szív alakú medálomat, ami egy hosszú láncon függött. Ilyenekbe az emberek általában a szeretteik képeit teszik be, ellentétben velem.

A kis, fehér porral telített csomagot kivettem a medálból.

 - Nincs is benne kép? – Szólalt meg mögöttem Alexi. – Nincs is kép a családodról?

 - De, van, mindjárt megmutatom – Pattintottam fel a jobb kezemen lévő koponyás pecsétgyűrűt, és belerejtettem a drogot.

Leültem a földre, és kihúztam a szekrényem legalsó polcát.

Az évek alatt összegyűlt pengetőket, és füzeteket a földre tettem. Nem egy képet kerestem, hanem egy albumot. A családomról lévő egyetlen albumot.

Az album persze a fiók túlsó sarkában volt.

 - Azta, ez kurvajó  - Tette le az egyik füzetemet Alexi. A borítóra nézve láttam, hogy azt az öt fejezetes történetemet olvasta el, amit még soha, senkinek sem mutattam meg.

 - Ezek nem nyúlka-piszka dolgok! – Dobáltam vissza a füzeteket a fiókba.

Alexi a képeimet nézegette. Egy fotónál megállt. Maga a kép tipikus karácsonyi fotó volt: Szülők hátul, gyerekek elől, és mindenki vigyorog, mint a tejbe tök. Ami szokatlan volt, az a bátyám arckifejezése, ugyanis ő mélységes utálattal, a szeme sarkából nézett rám. Eszembe jutott, hogy mielőtt ez a kép készült, nagyon össze vesztünk. Na jó, igazából csak a formánkat hoztuk. Egyikünk sem szólt a másikhoz, és kész. Ez volt minden nap.

 - Ki ez a hülye? – Mutatott Alexi az egyetlen testvéremre. Egy gyors mozdulattal kikaptam a kezéből az albumot, bedobtam a fiókba, és a gitárost, nem éppen szép szavakkal, kizavartam a lakásomból.

 - Nem tudom, mi rosszat mondtam, de bocsi – Kezdett mentegetőzni, mikor beszálltam a kocsiba. Rágyújtottam egy cigire, hogy ne legyek annyira ideges.

 - El van nézve. De kuss, mindenről, amit nálam láttál. – Szívtam bele a cigibe. A füst kellemesen végig marta a torkomat, mai most kifejezetten jól esett. – A történetekről főleg. Ha nem fogod be a szádat – Elhúztam a mutató ujjam a torkom előtt, majd beindítottam a motort.

Néhány perccel később, már a próba teremben voltunk, és vártunk, hogy a többiek bepakoljanak a kocsiba. Amint végeztek, mi is lementünk.

 - Hogy a francba fogunk beférni öten a négyszemélyes kocsiba? – Tettem fel a létfontosságú kérdést a terepjáró mellett állva.

 - Hát, vagy úgy leszünk, mint heringek a dobozba, vagy valaki fut utánunk – vonogatta a vállát Alexi. – Vagy valakit bedobunk a csomagtartóba, és ott is elvergődhet – Szállt be.

 - Engem, engem dobjatok be – Lelkesedett Janne. Alexi Jaska mellé csusszant, és pedig beültem mellé.

 - Nem, mert kiiszod az összes sört – Vágta rá Henkka. Most kivételesen ő vezetett, mert a többiek már ittak. Nem is tudtam, hogy ennyire szabály szeretők, hogy még az ittas vezetést se vállalják be. Bár, az után, hogy Roope balesetezett, ez nem is csoda.

 - Eddig hogy utaztatok öten a négyszemélyes kocsiba? – Kérdezősködtem, csak, hogy ne legyen csend.

 - Ez a menedzserünk, Jonathan Sommers egyik kocsija. Az eddigi kocsinkat Roope összetörte. A képek alapján, javíthatatlannak tűnik. És, mielőtt megkérdeznéd, Jonathan házához megyünk. Mert ott mindig, minden van. Az ilyen kis délutáni ivászatokat mnidig ott ejtjük meg, mert mire odaérünk, mindig teli a hűtő, és mindig van minden – Hadarta Janne, és teljes csend lett az autóban.

Végül egy két emeletes, külvárosi ház előtt álltunk meg.

Henkka – val hátra maradtunk, és bevittük a sörös rekeszeket, míg a többiek gyakorlatiasan bementek a házba.

Miután végeztünk, Jaska körbe vezetett, és mire visszaértünk a nappaliba, a dohányzóasztal már meg volt terítve, vagyis ki volt pakolva a pia, poharak, és a lapok is ki voltak osztva. Alexi mellé ültettek, amivel meg is leptek, mert azt hittem, hogy lesz valami szívatás.

Nem tévedtem, mikor erre számítottam. Amikor Janne az italokat töltötte, mindenkinek sört töltött, kivéve nekem. Nekem, ugyanis, valami sárga löttyöt adtak.

Janne felállt, és megköszörülte a torkát, jelezvén, hogy beszédet szeretne tartani.

 - Vedeljünk – Hangzott a hosszú szöveg, és mindenki ivott is, kivéve engem. Bizalmatlanul méricskéltem a beazonosíthatatlan, barnás folyadékot.

 - Borítsd a leander alá – Súgta Alexi, és állával a sarokban álló szobanövény felé bökött.

 - Nem, mindenképpen meg kell kóstolnia életem fő művét – Jelentette ki Janne. Belekortyoltam az italba, és majdnem kiköptem, de végül sikerült legyűrnöm.

 - Szörnyű. Idd meg – Tettem le a poharat, és egy másikba tiszta Jacket töltöttem.

Több órányi kártyázás és ivás után, már mindenki igencsak jó hangulatú volt. Az egyik szünetben Alexi kiment, és Jaska a „főnök” – mert Alexi tényleg úgy viselkedik, mint egy főnök, rendben tartja az egész bandát, - távollétét arra használta ki, hogy megint engem piszkáljon. Pontosabban, átölelt, és az egyik keze a combom belső felére került. Megpróbáltam elhúzódni, de nem sikerült, mert éppen a sarokban ültem.

 - Segítsetek már – Próbáltam odébb lökni a dobost, de az sem sikerült.

 - Jaska, hagyd már békén – Jött vissza Alexi.

 - Vigyázz innen – Hallottam Janne hangját, és a következő pillanatban valaki, gondolom, Janne, leöntötte Jaskát egy vödör hideg vízzel. A baj csak az volt, hogy Jaskára csak pár csepp ment, míg engem, telibe talált.

De végre Jaska elengedett, és elment valahová.

Úgy éreztem, hogy most erre innom kell, mert ezeket, józanul, kibírni, lehetetlenség. Felkaptam az üveget, mai, a poharamhoz hasonlóan, üres volt.

Felálltam, hogy a hűtőben keressek még egy teli üveget, de a lábam nem engedelmeskedett, a testemet nem én uraltam, a dolgok többszörösét láttam. Ilyen részeg még sosem voltam, akkor sem, mikor apám 60 egység inzulinnal átlőtte magát egy jobb világba.

Tettem még egy lépést, de ekkor a lábam végképp felmondta a szolgálatot, és elestem. Valaki az utolsó pillanatban elkapott.

 - Na jó. Most szépen elmész aludni – Hallottam Alexi hangját, és a következő pillanatban már egy sötét, az emeleten lévő szobában találtam magam.

Valamit nyomkodtam a telefonomon, majd levettem a pólómat, és az ágy felé léptem. Vagy a levegőben, vagy a saját lábamban, nem tudom, de valamiben megbotlottam, és megint estem. Most azonban valami puha dologban, megkapaszkodtam. A puha dolog Alexi pólója volt.

 - Tiszta víz a ruhád – Állapította meg.

Nem is igaz. Nem vizes a ruhám, arra csak pár csepp jutott – tiltakoztam magamban.

Még egyet léptem az ágy felé, és megint megbotlottam, de szerencsére már az ágyba estem, estünk, mert Alexit is elrántottam.

 - Ha valaki bejönne, most igencsak félre értené a dolgokat – Mormolta Alexi, és neki állt csókolgatni.

-