2013. október 24., csütörtök

Angels Don't Kill: 1. fejezet

A nő odament a fáradt férfihoz.

- Szia. Jók voltatok - ismerte el kissé szégyenlősen. Festett, vörös haját idegesen babrálta, világos arca kipirult. Fekete pólót és kék farmert viselt. A fülében lévő temérdek ezüstös karikától eltekintve, nem hordott ékszert.

A férfinak beletelt egy kis időbe, mire felfogta, hogy az egyik, koncertjüket szervező nő hozzá beszél. 

Rá nézett, és csak ennyit mondott:

- Szeva. Köszi. - A nyakában lévő fehér törülközőbe megtörölte az arcát, majd ivott a jobb kezében lévő, keserű sörből. Tudta, hogy már elég részeg, hisz koncert előtt, közben, és most még utána is ivott, de nem tudta megállni, hogy ne igyon. Főleg, hogy az előbb az egyik hangtechnikás csaj megjegyezte, hogy ő az alkohollal fogja megölni magát, és ha így folytatja, akkor nemsokára meg is fog halni. Mekkora baromság ez...

- Elég kimerítő lehet ezt csinálni - próbálkozott tovább a lány.

- Az - Bólintott a férfi. Jobban megnézte a lányt. Nem is lány volt már. Olyan huszonöt körüli lehet. És egészen akaratos. A férfi az évek alatt, amióta a zenekara híres lett, megtanulta, hogy a rajongóknak két csoportja van: a félénkek, akik csak távolról nézik őket, és a bátrabbak, akik mindent megtesznek azért, hogy közelebb kerüljenek hozzájuk. A lány egyértelműen az utóbbi csoportba tartozott.

- Mit akarsz? - Kérdezte a férfi kissé mogorván. Nem ezt a hangnemet szánta ennek a nőnek, de már fáradt volt, le akart zuhanyozni, és minél előbb meg akart szabadulni teleizzadt ruháitól hogy aztán, az egyik közeli bárban, négy zenésztársával, gondtalanul ihassanak egyet. És az alvás is már ráfért volna...

- Csak egy autogramot szeretnék - vette elő a táskájából a fekete alkoholos filcet, amit átadott a férfinak.

- Hová? - Kérdezte az rutinosan.

- Ide - bökött a nő a bal alkarjára.

A férfi megfogta a nő karját, és gyors mozdulatokkal egy W betűt rajzolt. Nem kerülte el a figyelmét a nő vékony karja és puha, meleg bőre. Mikor felnézett, meglepődött, milyen közel van a nő arca az övéhez.


Alexi az ágyán feküdt, és a fejében lévő új szöveget formálgatta. Még nem áll össze az összes mondat, de már érezte, hogy pár perc, és végre megérkezik a következő isteni sugallat, és akkor már be tudja fejezni a gondolatot, amit később majd papírra vet.

Amíg a szavak egymást kergették a fejében, a plafonra meredt. Így legalább semmi sem vonja el a figyelmét.

A késő délutáni, erőtlen napsugár  sárgára festette a fehér mennyezetet, ahogy a szoba többi részét is, bár utóbbiról nem győződött meg. Nem nagyon volt kedve a világhoz, még akkor sem, ha csak a szobáját látja belőle. Csak hagyta, hogy a szavak átvegyék felette az irányítást.

A mondatok sorrendjét változtatgatva, már érezte, hogy csak egy hajszálnyira van a megoldástól.
Mikor tőle jobbra, az éjjeliszekrény tetején helyet foglaló mobilja megszólalt, majdnem leesett az ágyról, annyira megijedt. Nem volt felkészülve a csendet hirtelen megtörő ritmusos gitártémára, ami a csengőhangja volt.

Némi halkan elmormolt káromkodás kíséretében felült, és felvette a telefon.

- Tessék - szólt bele dühösen. Gyűlölte, ha valaki olyankor hívja fel, amikor valamibe kezd belemerülni. Nem egyszer gondolt már arra, hogy kidobja a telefonját. Már túl sok bosszúságot okozott neki.

- Jó napot. Hannah Peltonen vagyok a Helsinki árvaházból. Aleksi Laihoval beszélek? - Kérdezte egy éber, női hang.

- Igen. - Felelte Alexi, de fogalma sem volt róla, miért keresi egy árvaház. Sosem volt dolga ilyen intézményekkel, és még soha nem járt egyben sem. Nem, mintha vágyott volna oda.

- Szeretném megkérni, hogy jöjjön be hozzánk, amilyen gyorsan csak tud, az lenne a legjobb, ha még ma tudnánk személyesen beszélni -  hadarta a nő, mire Alexi szemöldöke egyre feljebb vándorolt. Mit akar ez? És miért sürgeti őt ennyire?

- Miért kéne bemennem? Soha, senkim nem volt maguknál - értetlenkedett.

- Úgy tűnik, rosszul tudja ezt. De ez nem telefon téma.

- Jó, de mégis, mi van?! - Kezdett igazán dühös lenni. Miért nem hagyják már békén?! minek szórakoztatják olyan dolgokkal, amihez semmi köze?!

- A napokban bekerült hozzánk egy gyerek. A legközelebbi hozzátartozó elérhetősége részhez a maga nevét, és telefonszámát írták - magyarázta a nő.

Alexi visszadőlt az ágyra. Voltak pillanatok, amikor úgy érezte, semmit sem ért. Ebben a pillanatban, pedig már azt sem tudta, mit kellene tennie.

Ahogy azt sem, hogy mi folyik itt.

4 megjegyzés:

  1. Szia! Állatira tetszett a történeted, és ami plusz volt benne, hogy a költőies megfogalmazás és a mai beszédstílus egyszerre keveredett...Zseniális!
    Amit szeretnék mondani kritikának, az csupán annyi lenne, hogy figyelj a szóismétlésekre! Nem sok helyen fordult elő, nem is zavaró annyira, de legközelebb fordíts erre is gondot ;) De csak így tovább, várom a folytatást! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hey!
      Örülök, hogy tetszett! :) Mondjuk ezt a stíluskeveredést, még senki sem említette... :) Megpróbálok ügyelni erre. :)

      Törlés
  2. Szia!
    Megígértem nekd, hogy olvasni fogom a történeted, és vouala szántam erre is időt. Annyira tetszett ez a rész! Nagyon jó, egy ilyen jó blognak, nem csak 15 feliratkozója kellene legyen. ELDÖNTÖTTEM: egy cikket fogok írni az egyik blogomon erről a blogról, hogy nézzék meg, mert megmerem kockáztatni, hogy azt mondjam, ez a törtnet tökéletes. Nagyon jól írsz, fogalamzol, és engem nem zavarnak a szóismétlésen, mert nem találtam, nem is kerestem. Huh, tényleg nem hiszem el, hogy ilyen jó blog is létezik,az én személyemben találhatsz egy új feliratkozót.
    Ha vénetlenül nem tudod, hogy ki vagyok akkor katt ide: http://probaky.blogspot.ro/2013/12/kritika-12.html és olvasd el a komikat. :)
    EZ A BLOG EGY KINCS!
    A blogodról pedig, a cikkemet itt fogod, majd megtalálni: http://piszi-blog.blogspot.ro/
    Üdv. Edith :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy tetszett! :) A feliratkozók száma nem mindig a blogon múlik, ha több lenne a reklám, biztosan lenne több is. De legalább ez a tizenöt feliratkozó, az rendszeresen olvas és vissza is jelez. :) Ez a történet távolról sem tökéletes, de örülök annak, hogy így gondolod!! :) Köszönöm a feliratkozást! :) Sajnos nincs hozzáférésem a blogodhoz, légy szíves, küldesz egy meghívót?
      Köszönöm véleményed!! :)

      Beth

      Törlés

Légy szíves, kulturáltan fogalmazd meg a véleményed. Az építő kritikát nagyon szépen megköszönöm. :)