2013. február 18., hétfő

Új Bodom - album


Már az új Children Of Bodom album basszusgitár témái is felvételre kerültek Helsinkiben, a Danger Johnny stúdióban, ahol Alexiék a nyárra várható nyolcadik lemezükön dolgoznak Mikko Karmila producerrel.
Karmila mester korábban olyan Bodom lemezeken közreműködött, mint a Hatebreeder, a Follow The Reaper vagy a Hate Crew Deathroll. Február elején a Pain/Hypocrisy főnök Peter Tägtgren is csatlakozik a bandához, az ő feladata az ének- és billentyűs felvételek irányítása lesz.


"Klassz változás, hogy ezúttal nem a szokásos helyen dolgozunk, valahol az erdő közepén" - mondja a munka kapcsán Alexi Laiho énekes/gitáros, aki mostanában fejezi be a szövegek megírását.

"Jó az is, hogy Peter hosszabb időre szabaddá tudta tenni magát, így rendesen tudunk majd összpontosítani az énekre. Már két dalnak teljesen befejeztem a szövegét, az egyiknek All Twisted, a másiknak Slowdance On Nails a címe. A többi szám egyelőre csak munkacímeken fut: Moto GP, FC Pettymys, Trondheim, Kananmuisti-ilmiö."


"Véleményem szerint sok gitártéma még érdekesebbé tehető, apró módosításokkal" - fogalmazott Roope Latvala, a másik gitáros.

"Roope ezúttal több javaslattal állt elő az új ötleteket illetően, mint korábban - tette hozzá Alexi. - De ez talán a többiekre is igaz. Most is úgy mennek a dolgok, mint mindig: az összes jó felvetést tekintetbe vesszük."


Alexi a Soundi magazinnak arról is beszélt, hogy elképzelhető egy különleges vendég felbukkanása is:


"2007-ben játszottam az Annihilator albumán, a Metalon, szóval szerintem Jeff Waters tartozik nekünk egy-két szólóval! (nevet) Itt az ideje, hogy lerója tartozását."


És persze ezúttal is várható néhány meghökkentő feldolgozás a finn csapattól, amelyeket ezúttal is bónuszdalnak szánnak.


"A Bananaramáról és a Roxette-ről van szó, és persze a saját verzióinkat fogjuk elkészíteni ezúttal is, de lesz egy harmadik feldolgozás is, ezt azonban a japán Burrn! magazin olvasói szavazzák meg számunkra.

 forrás:

Most már biztos, hogy a nyárra várható új Children Of Bodom albumon vendégeskedni fog az Annihilator főnöke, Jeff Waters. A felvételre a jövő héten kerül majd sor.

forrás:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Légy szíves, kulturáltan fogalmazd meg a véleményed. Az építő kritikát nagyon szépen megköszönöm. :)