Bár még csak pár perce ébredt fel, máris a hűtő felé vette az irányt, hogy magához vegyen egy doboz sört. Gyorsan megitta az italt, majd leült a hűtő mellett álló fotelbe. Az utóbbi napok nagy részét itt töltötte. Innen legalább nem kellett felállnia, ha valamit ki akart venni a hűtőből, csak nyújtózkodnia kellett.
Mikor letette a már kiürült dobozt, hátradőlt, és hagyta, hogy lecsukódjon a szeme. Néhány napja, ha nem ivott, akkor akár napi tizenöt órát is gitározott, így igencsak fáradt volt. Amint lecsukódott a szeme, álomba merült.
A nő odament a fáradt férfihoz.
- Szia. Jók voltatok - ismerte el kissé szégyenlősen. Festett, vörös haját idegesen babrálta, világos arca kipirult. Fekete pólót és kék farmert viselt. A fülében lévő temérdek ezüstös karikától eltekintve, nem hordott ékszert.
A férfinak beletelt egy kis időbe, mire felfogta, hogy az egyik, koncertjüket szervező nő hozzá beszél.
Rá nézett, és csak ennyit mondott:
- Szeva. Köszi. - A nyakában lévő fehér törülközőbe megtörölte az arcát, majd ivott a jobb kezében lévő, keserű sörből. Tudta, hogy már elég részeg, hisz koncert előtt, közben, és most még utána is ivott, de nem tudta megállni, hogy ne igyon. Főleg, hogy az előbb az egyik hangtechnikás csaj megjegyezte, hogy ő az alkohollal fogja megölni magát, és ha így folytatja, akkor nemsokára meg is fog halni. Mekkora baromság ez...
- Elég kimerítő lehet ezt csinálni - próbálkozott tovább a lány.
- Az - Bólintott a férfi. Jobban megnézte a lányt. Nem is lány volt már. Olyan huszonöt körüli lehet. És egészen akaratos. A férfi az évek alatt, amióta a zenekara híres lett, megtanulta, hogy a rajongóknak két csoportja van: a félénkek, akik csak távolról nézik őket, és a bátrabbak, akik mindent megtesznek azért, hogy közelebb kerüljenek hozzájuk. A lány egyértelműen az utóbbi csoportba tartozott.
- Mit akarsz? - Kérdezte a férfi kissé mogorván. Nem ezt a hangnemet szánta ennek a nőnek, de már fáradt volt, le akart zuhanyozni, és minél előbb meg akart szabadulni teleizzadt ruháitól hogy aztán, az egyik közeli bárban, négy zenésztársával, gondtalanul ihassanak egyet. És az alvás is már ráfért volna...
- Csak egy autogramot szeretnék - vette elő a táskájából a fekete alkoholos filcet, amit átadott a férfinak.
- Hová? - Kérdezte az rutinosan.
- Ide - bökött a nő a bal alkarjára.
A férfi megfogta a nő karját, és gyors mozdulatokkal egy W betűt rajzolt. Nem kerülte el a figyelmét a nő vékony karja és puha, meleg bőre. Mikor felnézett, meglepődött, milyen közel van a nő arca az övéhez.
- Épp most megyek a többiekkel egy kicsit inni. Eljössz velem?- Kérdezte a férfi.
Kezdte kissé szimpatikusnak találni a nőt. Elvégre volt elég bátorsága megkeresni őt. És ügyesen kihasználta az ismeretségeit, úgy, ahogy azt kell.
Visszaadta a tollat a nőnek, aki megköszönte az autogramot, az íróeszközt sietve a táskájába csúsztatta, mielőtt válaszolt.
Válaszolj már, ne csak itt húzd az időt! Nem harapok, legalábbis amíg odáig nem fajulnak a dolgok, hogy megkérj rá. - Gondolta a férfi türelmetlenül.
Gyűlölte, ha valakire vagy valamire akár csak egy percet is kellett várnia. Mi a francnak kell annyit várni az életben? Minek kell állandóan szórakozni?! Miért nem lehet egyszerűen, logikusan, és gyorsan megtenni, amit úgyis meg kell tenni?! A férfi már majdnem faképnél hagyta a nőt, mikor az szóra nyitotta a száját.
- Persze, elmegyek veled - bólintott rá a nő ajkán egy enyhe, szégyenlős mosollyal. A férfinak az elmegyek veled szókapcsolatról, nem a bulizás jutott eszébe, de még időben leállította magát.
Csak egy kis ivászat, semmi több, mondogatta magának.
- Oké. Öt perc, és jövök - fordított hátat a nőnek, aki meglepetten nézett rá.
Figyelmen kívül hagyta.
Szép nyugodtan hátrasétált ahhoz a részhez, ahol az imádott hangszereiket tartották.
Ha már megváratott, most egy kicsit ő is várhat, gondolta, miközben elkezdte a szokásos rituáléját, amit minden koncert előtt és után elvégzett: ellenőrizte, hogy minden rendben van-e a gitárjaival.
Miután végzett, visszament a nőhöz, aki már várta.
- Mit csináltál? - Kérdezte a nő kissé követelőző hangnemben. A férfinak eszébe jutott, hogy nem válaszol, de aztán mégis megszólalt:
- Megnéztem, hogy jól rakták-e el a gitárjaimat.
- Ó. Értem. Mehetünk? - Hadarta a nő. Egyre energikusabbnak tűnt. Csak nem hiperaktív? - Merült fel a férfiban, de aztán rájött, hogy most már mindegy.
- Ja, gyere - fogta meg a nő csuklóját, és a kijárat felé vezette.
Mikor rájött, hogy ez igencsak furcsa lehet a lány számára, és talán kicsit erőszakosnak is hathat, kezét a nő háta közepére csúsztatta, és így mentek tovább.
Miközben a csarnokból kifelé ment a társaival és azok ideiglenes barátnőivel, és azzal a lánnyal, akinek a nevét sem tudta, halványan érzékelte, hogy valaki fényképez, és, hogy a banda többi tagja beszélget.
A jól kivilágított, forgalmas utcán mentek el egy kicsi kocsmához, ahhoz, amelyik a nagy, világos, és meglehetősen drága hotelhez - amiben megszálltak - , a legközelebb volt. Innen nem volt olyan nehéz valakit áttámogatni a szállodába, mert nem kellett olyan sokat menni. Biztos, ami biztos.
- Hogy hívnak? - Kérdezte a férfi. Tényleg kíváncsi volt. A nő egy laza kézmozdulattal belökte a kocsma ajtaját, és egyből a pulthoz ment. Nem vacakolt. Látszott rajta, hogy nem először jár ilyen helyen.
- Rauha vagyok – mondta csak úgy mellesleg. Rendelt magának egy sört, majd folytatta: - Rauha Puttansuu – nyújtotta felé a jobb kezét. – A koncertszervező cégnél vagyok, menedzser – mesélte .A vékony, szőke hajú pultosnő letette a pultra az italaikat, amiknek azonnal neki is estek.
- És, mit csinálsz szabad idődben? – Érdeklődött a férfi.
- Hasonlót, mint te – kortyolt a sörbe a nő, Rauha.
- Mit? – Kérdezte a férfi, mert nem volt már kedve találgatni. Csak aludni akart, hogy kipihenje magát, mert a szeme már majd’ leragadt.
- Gondolkodj, Alexi! – Kérte Rauha egy ördögi mosollyal az ajkán.
- Nem gondolkodok – vágta rá a férfi.
- Na jó, akkor elmondom – mondta Rauha kelletlenül.
- A szabad időmben én is zenélek.
- Tényleg? Mit? Énekelsz? – Kapta fle a fejét Alexi.
- Nem. Szintetizátorozok. Tényleg, majd szólj, ha kell valakinek egy szintetizátor, mert nekem van egy felesleges, amit el kaarok adni – magyarázta Rauha. Alexinek eszébe jutott. hogy neki éppen jól jönne egy billentyűs hangszer, hogy legyen egy sajátja, mert folyton Janne cuccát kéri el, aki így nem tud annyit gyakorolni.
- Nekem kéne egy – jelentette ki.
- Jó, akkor add meg a számodat, és majd felhívlak, ha lesz időm, és jöhetsz a szépségért – vette elő a telefonját, készen arra, hogy feljegyezze Alexi telefonszámát.
- Alexi, segítesz átvinni a piát arra az asztalra?- Kérdezte Henkka, és az egyik, sarokban álló asztal felé intett, majd a pulthoz lépett, és felvett egy karton sört.
- Kecskére a káposztát? – Kérdezte Janne ajkán egy gonosz mosollyal.
-
Nem rád bízta a szent piát, hanem rám – szállt le a székről Alexi, és néhány
teli Jack Daniels-es üveggel a kezében, a sarok felé vette az irányt. Út közben
lediktálta a telefonszámát Rauhának, aki mellette ment.
Ahogy
Alexi végignézett zenésztársain, rájött, hogy Henkka és ő áll legközelebb a
józansághoz. A basszusgitáros itta a legkevesebbet, ez látszott éber
tekintetén.
Néhány,
perceknek tűnő órával később, Janne felvetette, hogy játsszanak.
-.
Tudjátok, arra gondoltam, mikor valakinek mondanak valamit, és ha nem csinálja
meg, akkor az fizeti a következő kört – magyarázta a billentyűs. Jaska
bólogatott.
-
Igen. Kezdjük az ajtótól. Mivel Alexi ül a legközelebb a kijárathoz, ő kezdi –
döntötte el a dobos. Az említett már előre tudta, hogy nem fog tetszeni neki a
feladata.
-
Alexi, szerezd meg annak a lánynak a nevét, címét, és telefonszámát – Mondta Roope,
és a pult felé intett, ami mellett csak egy neonrózsaszín ruhás, szőke hajú
nőszemély ült.
-
Túl rózsaszín – vágta rá tiltakozásképpen.
-
Én meg túl szomjas vagyok. – Vágta rá Janne.
-
Jó, megyek már – állt fel. Tisztában volt azzal, hogy ha Janne szomjas, majdnem
a fél fizetése elmenne erre az estére. Ezért játszott. Ha nem innának ennyit, nem
lenne ekkora a tétje ennek a játéknak, senki sem játszana.
-
Szia – ült oda a nőszemély mellé. Majdnem elájult, mikor az alig tizennyolcnak
kinéző lány rá emelte fáradt tekintetét. Alexit egy Barbie babára emlékeztette.
Egy olyan Barbie babára, amit valaki szájba vágott, és tiszta vér a szája.
-
Szia – nézett rá Barbie undorral. – Mi kell?
-
A neved, a lakcímed, és a telefonszámod – sorolta Alexi. – Fogadtam, és nem
akarok veszteni – magyarázta, mire a lány elővett a táskájából egy papírfecnit
és egy tollat, leírta a kért adatokat, majd a lapot odaadta Alexinek.
-
Köszi szépen. Bocsi a zavarásért. Szia! – Köszönt el a lánytól, és visszament a
bandához.
-
Jó, ez szabályos – ismerte el Janne, miután megnézte a papírdarabot. – Most te
jössz – nézett Rauhára, mire az fészkelődni kezdett. – Csókold meg Alexit –
Kérte Janne, mire Rauha is, és Alexi is egy, „menj a francba” – arckifejezéssel
nézett rá.
-
Szomjas vagyok – nézett az ürülő üvegre Janne.
-
Nézted, milyen drága itt minden pia?! – Kérdezte tőle Jaska, mintha csak most
jutott volna eszébe.
-
Ezért még megfizettek – ígérte Alexi, bár nem bánta a kérésüket. Egyáltalán nem
volt ellenére, sőt…
Mielőtt
bármit is szólhatott volna, Rauha odahajolt hozzá, egy pillanatra a szemébe
nézett, majd puha ajkát az övére tapasztotta.
Csak
pár másodpercig tartott az egész, de Alexi, akármennyire nem tetszett neki eleinte
az ötlet, most arra vágyott, hogy a játékbírók, vagyis Janne és Roope, érvénytelennek
nyilvánítsa Rauha akcióját, amit így meg kell ismételnie…
De
nem így történt. A játék folytatódott tovább, Alexi pedig az asztalra
támaszkodva nézte az embereket.
Már
elmúlt hajnali egy, mikor Alexi úgy döntött, lepihen. Felállt az asztaltól, elköszönt
a barátaitól, és kiment a kocsmából.
A
szálloda ajtajában, mikor megállt, hogy a szeme kicsit hozzászokjon az előtérből
áradó erős fényhez, valaki nekiment.
Hátra
fordult, és a meglepetéstől egy pillanatra még megszólalni is elfelejtett.
Rauha követte.
-
Mi van? – Kérdezte tőle nem éppen kedvesen.
-
Ezt az asztalon hagytad – nyújtotta neki oda a nő a telefonját.
-
Ó – motyogta Alexi meglepetten, mikor a kezébe fogta kicsi, fekete készülékét. –
Köszi. Feljössz? – Bukott ki belőle a kérdés, mielőtt még végiggondolhatta
volna. Nem, mintha az agyát beködösítő alkohol hagyta volna gondolkodni.
Viszonylag
hamar megtalálták Alexi szobáját, az egyik recepciós hathatós segítségével.
-
Gyere – húzta be Rauhát.
-
Még nem fejeztünk be valamit – jegyezte meg a nő. Látszott rajta, hogy eléggé
spicces. Elvigyorodott, és megcsókolta Alexit. A férfi még véletlenül sem ellenkezett.
Az elmúlt jónéhány évben, mióta híres lett, nem nagyon volt egyéjszakásnál
hosszabb kapcsolata, amit teljességében élvezett volna. Voltak barátnői, és
volt már felesége is, de a kötöttség nem volt neki való. Nem érezte benne magát
jól, és így menekült az ilyenek elől.
Mire
az agya egy pillanatra kitisztult, Már kevés ruha volt rajtuk. Túl kevés… Tudta,
hogy ismét egy eseménydús éjszaka elébe néz, és, hogy az alvás még odébb van.
Másnap
reggel arra ébredt, hogy szörnyen fáj a feje. A következő, amit érzékelt, az a
halk neszezés volt. Mint mikor a ruha az ember bőréhez ér.
Kinyitotta
a szemét, és a hang forrása felé nézett. Egy vörös hajú, huszonéves nőt
pillantott meg. Némi gondolkodás után eszébe
jutott, hogy Rauha a neve. Bár azt, hogy mit csináltak az éjjel, nem tudta
felidézni. Tudta, mit tettek, de azért mégis, jobb lett volna emlékezni is a
dolgokra.
-
Hová mész? – Kérdezte Alexi rekedt hangon. Rauha ránézett, zöld szemeiben meglepettség
csillogott. Lerítt róla, hogy úgy akart meglépni, mintha mi sem történt volna…
-
Haza kell mennem. Elmaradtam a melóval, így most sietnem kell – Kapta fel a
pulóverét, szájon puszilta Alexit, megígérte neki, hogy majd még keresi, és már
el is rohant.
Alexi
lehunyta a szemét. Csodálatos volt az előző éjjel, ezt emlékek nélkül is tudta,
de mégis utálta magát. Mint az összes hasonló este után. Gyűlölte, hogy csak
így kihasználja a nőket, akikről semmit sem tud. Gyűlölte azokat az embereket, akik
kihasználják a másikakat, és ő is egy lett közülük.
Ne
nyavalyogj már mint egy tizenéves, inkább készülj az utazásra – biztatta magát.
Felkelt, és nekilátott, hogy összekészülődjön az aznap esti, Turku-ban lévő koncertjükre,
ahová még utazniuk is kell.
Mint akit megcsíptek, úgy riadt fel.
Pár pillanatig azt hitte, csak az agya játszott
vele, ezért látta ezt az álmot, de aztán rájött, hogy ez a valóság. Hogy azt
álmodta vissza, ahogy először és utoljára találkozott Rauhával.
Te
is aztán vagy valami, évekig elfelejted, és csak most jut eszedbe,
gondolta kissé utálatosan. Legszívesebben a falba verte volna a fejét. Hogy
lehetett akkora hülye, hogy élete egy részét hagyta, hogy az alkoholmámor
kitörölje a memóriájából?!
És miért nem kereste később Rauha?! Ez is egy jó
kérdés, amit valószínűleg soha nem fog tudni megválaszolni.
Az érzései úgy kavarogtak, mintha lelkében tornádó
tombolna. Már meg sem próbálta meghatározni, mit is érez, csak nézett ki a
fejéből. Néhány érzelmet azért mégiscsak felismert: Szomorúságot, dühöt, és
hiányérzetet. Szomorú volt, mert mindent és mindenkit elhanyagolt az utóbbi
időben. És hiányoztak neki az emberek. Ilyet csak ritkán érzett, ezért ez meg
is lepte. Hiányoztak neki a Bodom tagjai kikkel
szokásosnál jóval kevesebbet találkozott, és Esteri.
Esteri… Vajon ő hiányzik a kislánynak?!Vagy jól elvan
a többiekkel, és őt szinte el is felejti?! Erre nagyon nagy az esély. Végül is,
Roope van vele a legtöbbet, ő pedig, naponta csak pár órát látja, és akkor is a
többiekkel beszélget el legjobban, nem a kislánnyal. Vele alig vált pár szót.
Igazából meg is érdemli, hogy Esteri őt szeresse a legkevésbé.
Érzései örvényébe új dolgok vegyültek: harag,
önutálat, és tenni akarás.
Ahelyett, hogy itt vagy, már rég rendbe szedhetted volna
magad, futott át az agyán.
Egy nagy sóhaj kíséretében felállt, és a sörrel
szinte majdnem tele lévő hűtőt figyelmen kívül hagyva, fürdőszobába ment.
Alig fél óra alatt, lezuhanyozott, megborotválkozott,
és átöltözött.
A tükörbe nézve rájött, hogy a ruhája nem a legjobb
választás ara, hogy meglátogassa a lányát. A fekete nadrág az elmaradhatatlan
oldallánccal még rendben van, de a fekete alapon fehér lefelé fordított
keresztes póló nem éppen szerencsés választás, ha az ember olyan gyerek közelébe
megy, amelyik minden egyszerűbb mintát lerajzol. Még a végén Esteri a Hello
Kittyk mellé lefelé fordított kereszteket rajzolna. Nem, mintha Alexi ezt
annyira bánta volna. De azzal azért tisztában volt, hogy Esterinek később még
lehet baja az ilyen jelképek miatt. Bár kicsi erre az esély, azért jobb
vigyázni az ilyenekkel, legalábbis Alexi így gondolta.
Sietve levette a keresztes pólót, és helyette egy
Misfits logóval ékesített ruhadarabot vett fel.
Mint minden tisztességes dohányzó ember, a stressz,
ami egyre jobban kezdett eluralkodni rajta, a cigaretta utáni vágyat hozta elő
belőle, így rágyújtott. Enyhén elmosolyodott, mikor érezte, hogy a nikotinnal
szennyezett levegő kitölti a tüdejét.
Bárki bármit mondhat a cigaretta káros hatásairól,
ezt az érzést soha, semmi már nem tudja megközelíteni, állapította meg, majd
eldobta a csikket, összeszedte az iratait és a kulcsait, és maga mögött hagyta
a házat. Bezárta az ajtót, és az autójához ment.
Mikor beült a kék Pontiac-ba, úgy döntött, a
következő perctől fogva, megpróbál egy jobb ember lenni. Egy olyan ember, kire
később Esteri büszkén mondja azt, hogy az apja. Akinek semmi miatt nem kell
szégyenkeznie.
Meglátjuk, hogy sikerül, gondolta, mikor életre
keltette a motort. Ha nem sikerül, az sem baj, legközelebb majd sikerülni fog.
Bár félt attól, mi lesz, most már várta a jövőt.
Kíváncsi volt, mi vár rá az útja végén, amikor minden kiderül. Többek között az
is, hogy helyre tudja-e még hozni azt, amit elrontott, vagy sem. És neki most
ez volt a legfontosabb kérdés.
Szia, eddig ez a rész tetszett a legjobban. Lehet mert néha olyan érzelmeket váltott ki belőlem, mintha valóságban történne valahol ez az egész körülöttem. Örülök neki, hogy kiderült ez a pár kis emlék Rauháról, és hogy ennek hatására Alexi össze akarja kaparni magát. Esteri megérdemli!
VálaszTörlésAzért miközben olvastam néha jól fejbevágtam volna Alexit, bár ez nem igazán róható fel, mivel kb ilyennek tudnám a valóságban is elképzelni :)
Nagyon tetszett és várom a kövi részt!!!
Szia!
TörlésÖrülök, hogy tetszett. :)
Én sem tudnám Alexiről elképzelni, hogy valami nagyon menne neki a dolog. :) Főleg nem egyik napról a másikra.
Sietek a következő résszel. :D
Köszönöm véleményed! :)
Beth
Szia!
VálaszTörlésEgyet értek, ez a rész a legjobb! Tetszik, ahogy becsempészted a régi emlékeket, ahogy bemutatod Rauhát, és ahogy Alexi érez iránta. Fantasztikus, ahogy ismerteted a férfi környezetét, az anyagi helyzetét és a látásmódját. Nem tudok mást mondani, csak hogy így tovább! Alig várom a folytatást!
C.C.
Szia!
TörlésÖrülök, hogy tetszett. :) Valójában ezzel a résszel nem voltam teljes mértékben megelégedve, ezért is meglepett mindkettőtök kommentje. :) Rendben, nemsokára hozom a következő fejezetet. :)
Köszönöm véleményed! :)
Beth
Szia!
VálaszTörlésBocsáss meg, hogy csak most jutott rá időm, de most olvastam el. Nagyon tetszett, szeretem az írásaidat! ;) Ha tudsz, te is nézz be hozzám! Így tovább!
Puszi,
Cleo